Best of Art Market

Összeszedtük a legjobb, legfrissebb, legszellemesebb tizenegy művet az Art Marketről. Régi kedvencek és meglepő vendégszereplők.

Ahogy azt már gyors szemlénken is megállapítottuk, az Art Market színvonala idén is érezhetően emelkedett. Nem a jó galériából lett több, hanem a homlokráncoltató és orrfintorító külföldieket sikerült kiszűrni a mezőnyből. A fotós szekciónak hála, a kisebb csarnok is vásárszerűnek néz már ki, nem meghívott intézmények tarka rongyszőnyegének.

Art Market Budapest, 2015

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A prímet a vezető budapesti galériák viszik most is, hiszen a szervezői feladat még mindig szinte lehetetlen: idevonzani fajsúlyos nemzetközi műkereskedőket. Ide, a külföldieket szinte egyáltalán nem vásároló magyar gyűjtők közé. Ennek ellenére a best of szelekciónkba jó párat beválogattunk a nemzetközi vendégek közül, hogy új hangokkal frissítsük fel a sokszor látott, hazai kedvencek sorát.

Marko Tadic művei az Apoteka standján, 2015, Art Market Budapest

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Kezdjük mindjárt egy nem teljesen ismeretlen szomszéddal, Marko Tadiccsal. Legújabb, cím nélküli műveit a – gyűjtő és galériások nélküli – horvát kortárs színtér egyetlen trendi galériájában, az Apotekában találtuk. A hulladék fákból és papírokból összetákolt törékeny, konceptuális mini szoborpark és papírkollázs tökéletesen jellemzi a feltörekvő és fiatal horvát Tadic művészetét.

Keresztes Zsófia helyspecifikus installációja a Deák Erika Galéria standján, 2015, Art Market Budapest

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Keresztes Zsófia ismét nagyot alakított. Épített egy burjánzó kék papírcsodát a Deák Erika standján álló oszlop köré. Windowsos kék halál, okostelefon-tokok, nyílvesszők, webháló stb. A posztinternetes Szent Sebestyén absztrakt mártíromsága.

Kiss Adrian: Leather-Towel, 2015, bőr, szivacs, 100×108 cm, Horizont Galéria

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A legfiatalabb nemzedék fenegyereke, Kiss Adrian többek között dögös kék képével van jelen a vásáron. A kék bőrből steppelt, posztpunk indiántörülközőt a Horizont Galéria hozta ki az art fairre, kikölcsönözve Kiss épp futó egyéni kiállításáról.

Michel Winterberg: Mutated Tamagotchi, ARTspace

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A művészek által működtetett, kedves kis svájci galéria, az ARTspace pár egész friss és szórakoztató művet hozott magával Budapestre. Közülük is kiemelkedett az intermédia művész Michel Winterberg home-made, forgolódó tamagocsija, a maga vicces digitális üzeneteivel.

Károlyi Zsigmond: Két kép, két átló..., 1996–97, olaj, vászon, 100×70 cm, Galéria Neon

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Se nem új, se nem sosem látott. Mégis, ezt a kopott, szomorkás, a malevicsi örökség deszkáin egyensúlyozó Károlyi Zsigmond-vásznat muszáj volt beraknunk a válogatásba.

Kis Varsó fotói a Kisterem standján, 2015, Art Market Budapest

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

A Kis Varsó Amerigo Tot szellemét idézte meg a maga rafinált módján a Kisteremnél. Az eleve erős fotók pont ilyen szemtelen újrahasznosításra vártak.

Predrag Popara: Kör, 2015, akril, olaj, vászon, 200×180 cm, Funnel Contemporary Art

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Jöjjön egy meglepetés. A szerb Predrag Popara, aki a Bukarestben működő Funnel Contemporary Art vezető művésze – és egyszersmind igazgatója. Popara nyers, szürkés, eléggé romános félabsztrakt festészetet művel, de ez az új sorozata nagyon beletalált!

Thomas Albdorf fotói a bécsi Fotogalerie Wien standján, 2015, Art Market Budapest

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Thomas Albdorf remek fotókkal jött az Art Marketre. A bécsi Fotogalerie Wien standjáról talán ez a rejtélyes rózsaszín fémtömb-páros a leggusztusosabb. Itt a helyük a legjobban között.

Várnai Gyula: A nagy számok, 2015, fotó, vegyes technika

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Várnai Gyula egy egészen újféle sorozattal lepett meg minket. Ez a trash, szivacsra nyomtatott fénykép a maga nyers keresetlenségével emelkedett ki a csupa jó fotót bemutató acb Galéria kínálatából.

Július Koller fotói a zágrábi Avantgárd Múzeum standján, 2015, Art Market Budapest

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

Nem sportszerű, hiszen Marinko Sudac standja a régió legnagyobb (neo)avantgárd magángyűjteményéből válogathatott a vásárra. Igazi múzeumi szintű kollekciót állítottak ki a híres szlovák neoavantgárd különc, az ufó-mániás Július Koller finom koncept műveiből. Az erős kiállításból hadd emeljük most ki a pingponglabdás önarcképeket.

Monika Dirsyte: I am your sun, 2015, performansz, Meno Nisa

© fotó: Erdei Gábor / Artkartell

És végére a cseresznye! A nem túl ismert vilniusi galéria, a Meno Nisa egy izgalmas performansszal érkezett Budapestre. A stand mellett álló pléhtoronyba időről időre felkapaszkodott a fiatal Monika Dirsyte, hogy – a tükrös tetejű felső rekesz üvegplafonján tekeregve – elszavalhassa szerelmi monológját az éppen betérő látogatóknak. (Valójában korábbi szerelme és szintén kiállító professzora, Evaldas Jansas a címzett.) Kiszolgáltatottság és uralkodás, belterjesség és glamúr, odi et amo.

 

— Rieder Gábor

2015. október 10., szombat 13:23
kapcsolódó cikkek
ajánló

Bernát Dániel: Personal Pangaea

Bernát Dániel: Personal Pangaea // Apollo Gallery

támogatók