Művészi kifejezésmódjukat, attitűdjüket, ábrázolásmódjukat illetően a látott élmények hatásainak és az egyéni, álomszerű vagy jövőt vizionáló látomásoknak egészséges, kiegyenlített elegye a kiállítás. A figura és a természetábrázolás jelenléte legalább annyire erőteljes, mint az elvont, absztrakt gondolkodás.
A környezethez való viszony is hangsúlyosan jelen van a kiállítók munkásságában, legyen az természetes vagy épített. Plank Antal geometrikusan absztrakt plasztikái az utcák alulról szerveződő művészete, a graffitik nyomán inspirálódnak. Szabó Kristóf az ember és környezetének viszonyait vizsgálja a természeti és a városi környezet határainak feszegetésével és kiterjesztésével, miközben súlyos ökológiai krízisproblémákra irányítja a figyelmet. Művein fel-felvillan egy városrészlet is indusztriális ismertetőjegyeivel. Gulyás Andrea Katalin viszont az idilli vidék mellett, annak értékei mentésének szükségességére hívja fel a figyelmet évek óta munkásságában. Olyan tendenciának vizsgálatára fókuszál, melynek elburjánzása struktúrák megbomlásához és kifordulásához vezethet. A külső környezet, az ökológiai krízisért kifejezett aggodalom mellett helyet kap a kiállításban a belső tér, a lélek belső rezgéseinek képmezőre kivetülő finom fülledtségében Gallai Judit Ágnes víziói nyomán.
A hagyományos tematikai műfajok metamorfózisa is tetten érhető a tárlaton, különösen két alkotó esetében. Gulyás Andrea Katalin tájképeinek értelmezését kezdhetnénk akár úgy is, hogy a tájképfestészet tradícióit követve ment át értékeket, és erősíti a posztalföldi festészet pozícióját. Azonban a látszat csal, több értelemben is. A realista felfogásban megfestett képmezők 90 fokkal elfordított felhői jóval többek, mint a művész játékos gondolkodásának rögzítői. Valójában – kibillentve hagyományos kereteiből a tájfelfogást, annak metamorfózisa mentén a bizonytalanságra, baljós jövendő közelségére hívja fel a figyelmet, ahol már semmi nem a régi – s tapasztaljuk mindezt úgy, hogy még érzékeljük a múlt stabil struktúráinak jelenlétét. Tétényi Gabriella a hagyományos csendéleti keretbe foglalja a női szerepek változásait a képtémáivá választott tárgyak nyelvezetén keresztül – ütköztetve a tradicionális és napjainkbeli női értékeket, és felhívva a figyelmet a nemi szerepek hazánkban máig létező egyenlőtlenségére.
A hagyományok tisztelete és az új, kísérletező anyagok, médiumok használata egyaránt szervesül a kiállításban. A tradicionális matériák iránti elköteleződés mutatkozik meg Gallai Judit Ágnes, Gulyás Andrea Katalin és Tétényi Gabriella képein. Gáspár Annamáriának nemcsak gondolatiságában figyelhető meg a feminim és a maszkulin minőségek szembeállítása, hanem anyaghasználatában is. A kontrasztot, az ellenpólusok hangsúlyát szolgálják a nagy léptékű, installatív textilmunkáiban a finom, púderrózsaszín textilek, valamint a szőrmék használata – melyek a nőiességre, a lágyságra utalnak, és ezt a hatást fokozzák a burjánzó növényi szimbólumok is. Mindezekkel ellenpólusként állítja szembe az alkotó a rideg fémek használatát, mint maszkulin minőségeket. Kis-Prumik Zoltán korábbi, festői eszközeit, tubusait újabb sorozatában ipari anyagokra váltotta: a ház- és lakásépítési, felújítási munkálatok során használt anyagokkal dolgozik: habarccsal, csemperagasztóval, nemesvakolattal, cementtel, glettel, de akár bitumennel is. Szabó Kristóf a vizsgált problémát táblakép, térbeli és videóinstalláció formájában is prezentálja, melyek egymás hatását is erősítik. Vegyesen alkalmaz hagyományos és új anyagokat egy-egy képmezőn Balogh Kristóf József és Hermann Zsófia.
Korunk fragmentáltsága és a digitális bennszülöttség velejárói és figyelmeztető jelei mind fizikai valóságban, mind gondolatiságban érzkelhetők a kiállított műveken. Balogh Kristóf József a digitális eszközök, képernyők fényhatását, fénytörését és utófény-érzeteit is rögzítő alkotásainak időtlenséget sugárzó alakjairól nem derül ki, és nem is fontos, hogy kiderüljön, hogy régi családi fotótárból, esetleg azok inspirációjára készültek, vagy korunk trendeken kívüli szereplői. A fragmentáltság erős gondolatiságban van jelen Gulyás Andrea Katalin kurrens ökológiai problémákra és a társadalmi töredezettségre reflektáló alkotásain. Az ember és környezetének a kapcsolata a központi témája Szabó Kristóf műveinek is, melyeken a digitális roncsolás eszközeit és hatásait vizualizálja az ember által okozott töredezettségek mentén. Kis-Prumik Zoltán ipari anyagokkal kialakított képmezőin a farkasvakság során a gyenge fényviszonyok között redukálódó, fragmentumaiban érzékelhető látványt fogalmazza meg. Képtémái erősen felidézik az emlékezés elhalványulással járó folyamatát is.
Talán a legerősebben érzékelhető közös halmaza a kiállításnak az átjárás – mely tekinthető kollektív metszéspontnak. Az ébrenlét és az álom között, azaz a nappal és az éjszaka között lavíroz Gallai Judit Ágnes. A világ látható és láthatatlan, transzcendens struktúrái között tesz utazásokat ugyancsak Gallai Judit és Gáspár Annamária is, csatlakozik hozzájuk látott és belülről érzékelt valóságok közötti határok feszegetésében Kis-Prumik Zoltán. A múlt bizonyossága, stabilnak tűnő értékrendje, és a jövő bizonytalansága között keres átjárásokat Gulyás Andrea Katalin. Tétényi Gabriella a hagyományos és a jelenkori női szerepek között teremt kapcsolatrendszert nagyanyáink korának hímzett falvédői, és a korunk női szerepeit szimbolizáló tárgyak között. A figuratív és nonfiguratív között teremti meg a kapcsolódási pontokat Balogh Kristóf József, a természetes és épített környezet között pedig Szabó Kristóf. A test és lélek között, a sérülések nyomainak élessége és elhalványulása, de soha ki nem törölhetősége mentén tesz nagy utazásokat Hermann Zsófia, és a geometrikus absztrakció szigora, valamint a befogadó szabad asszociációinak nyitottsága között mutatja meg az átvezető kaput Plank Antal művészete.
A Godot Labor fiatal alkotóinak törekvései a művészi identitáskeresés és környezetünk problémái mentén hívják fel a figyelmet arra, amit a művészet válsághelyzetekben is képes megadni: a mankót, a gondolatébresztést, de akár a megoldások lángjának a gyújtószikráját is. Műveik egyénenként és együttesen megtekintve is rendkívül változatosak, stilárisan, technikailag és műfajilag sokszínűek és izgalmasak, el- és továbbgondolkodtatóak.
Immár hagyomány, hogy a Godot Labor fiatal tagjai évről évre csoportos nagykiállítás formájában mutatkoznak be, prezentálva az elmúlt egy év termését, de az alkotói attitűdökben és folyamatokban végbement változásokat is.