Felpimpeli álmainkat a Velencei Biennále

Alakváltás, karakterfejlődés és a párhuzamos világok gyűjteménye. Szürreális elbeszélés.

Képes az emberiség a változásra?
És miben rejlik az átalakulás?
Cecilia Almani ezekre a kérdésekre
keresi a választ a lagúnák között,
és mint a Biennále címéből kitűnik,
az álmok táplálását tartja a
legfontosabbnak.

Diego Marcon The Parent’s Room című tragikus videójában egy CGI feketerigó gyönyörű dalolása után a család tagjai énekelve mesélik el, apu hogyan végzett a családdal és végül saját magával, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

Leonora Carrington (1917–2011) The milk of the dreams (Az álmok teje) rajzokkal teli abszurd mesekönyve után kapta címét az 59. képzőművészeti Biennále Velencében. A vékony kiadvány fabulákkal indul, melyekben vagy egy családfő (pater familias) vagy egy hős megmentő hím hülyesége miatt a szereplők abszurd módon pórul járnak. A falzabáló kisfiút például begyógyszerezi az apukája, hogy ne egye a maltert. Csakhogy a tablettáktól házzá válik szegény gyerek feje, amivel bizony szégyent hoz az apja fejére is.

Nem egyetlen főhős útját követjük nyomon, hanem több antropomorf lény alakváltozását, illetve identitásuk mibenlétét szemléltetik a szürrealista művész gondolatfoszlányai. A könyvben látható különleges krokik jelentősége messze meghaladja az illusztráció szerepét. Nemhogy egyenrangúak a szöveggel, hanem mintha a szöveg csupán a rajzok bemutatását szolgálná, helyet próbál találni a karaktereknek a fogalmak rengetegében. A teremtmények az elsődlegesek, nem pedig az őket leíró, és esetlenül magyarázó szavak.

A feminista Emma Talbot traumatikus szóbuborékokkal tűzdelt poszthumán selyemfüggönye és szobrai. Vajon lehetséges, hogy visszatérjünk a természethez? Részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

A Biennále kurátora, Cecilia Alemani az Arsenaléban öt „kapszulába” rendezte a műveket: The Witch’s Cradle (Boszorkánybölcső), Corps Orbite (Testek pályája), Technologies of Enchaintment (A technológia bűvölete), A Leaf, a Goud, a Shell (Levél, termés és héj), Seduction of the Cyborg (A kiborg csábítása). Alemani kihagyta a nagy egókat a válogatásból, és az összkép rovására óriási hangsúlyt fektetett az elnyomott, fel nem fedezett, jelentéíktelennek tűnő vagy más okból háttérbe szorult alkotók bemutatására, akik korábban nem jutottak el a magasművészet elefántcsonttornyába.

Safia Farhat, aktivista, az első Tunéziai művészeti egyetemi oktató és igazgató faliszőnyegei, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

Az Arsenaléban az emberi értékek kerültek előtérbe a művészi teljesítmény tömjénezése helyett. Például kiállították az első holland női doktor, Aletta Jacobs embrió objektjeit, melyeket a pionír oktató nem képzőművészeti, hanem szexuális felvilágosítás céljából készített.

Ali Cherri korokon átívelő folytonosan formálódó terrakotta titánjai, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

A Biennále az antropocentrikus világképet búcsúztatja, melynek középpontjában a fehér férfi áll. Hiszen ő is a világjárvány és a globális felmelegedés áldozatává vált, és a veszélyeztetett fajok közé került. Mint vesztes hadvezérnek (Keresztes Zsófia magyar pavilonban látható nemzetközi sikerű kiállításának címe után szabadon) az álmok után dacolnia kell a károkkal. A kényszeres gazdasági növekedés útján megtorpant, van alkalma visszatekinteni, és tanulni abból, amit eddig nem vett észre. Most talán empatikusabb, mint valaha.

Dénes Ágnes Introspekció I. – Evolúció című monoprintje, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Marco Cappelletti

Az 59. Biennálé különleges ablakot nyit az együttérzésre. A párhuzamos világok gyűjteménye csak azután válik káprázatossá, miután minden darabját egyenként megfigyeltük. Az összhatás elmarad, ha az ember nem érzi át a műalkotások létrejöttének körülményeit, és felületesen átsiklik a hátrányos helyzetből induló művészek hányattatásai fölött. Érdemes több időt és figyelmet szentelni az inspiráló hőstörténetek megismerésére.

Lavinia Schultz és Walter Holdt táncos kosztümjei a Kiborg csábítása kapszulában, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

Alemani a mélyebb rétegek felfedésére ösztönöz. Egy fog felülete például lehet ragyogó fehér, annak ellenére, hogy belül szuvasodik és lüktetve fáj. A problémára nem a mosoly tettetése és a fájdalomcsillapító a megoldás.

Özelm Altin Translucent shield című kollázsa az eltérő képek és képzetek ütközéséről, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

A fikciós történetek elemzése során találkozhatunk a trauma vezérelt karakter dramaturgiai terminussal. A karakter hazudik magának, mert képtelen szembenézni a világ fájdalmas aspektusával, melyet az őt ért trauma miatt túldimenzionál. Az önbecsapás okozta téves életkép alapján határozza meg küldetését. Ezzel nem az igazi problémát oldja meg, hanem annak csak egy tünetét kompenzálja. Nehéz a dolgok mélyére látni, de ha hősünk képes a karakterfejlődésre, akkor küldetése teljesítése közben átalakul, átértelmezi a körülötte lévő világot, módosítja eredeti célját és végül megváltást nyer.

Candice Lin utópisztikus installációjának részlete, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

Képes az emberiség a változásra? És miben rejlik az átalakulás? Cecilia Almani ezekre a kérdésekre keresi a választ a lagúnák között, és mint a Biennále címéből kitűnik, az álmok táplálását tartja a legfontosabbnak. A műveken megjelenő szürreális, utópisztikus, botanikus és sci-fi-horror lényeken keresztül különleges stratégiákat ismerhetünk meg a társadalmi szerepekből való kilépésre, fiktív életterek kialakítására, az identitás teljes átalakulására, a valóságtól való eltávolodásra, és közben közelebb kerülünk az alkotók személyéhez.

Giulia Cenci installációja az Arsenale hangárai között, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Andrea Avezzù

A szürreális narráció végtelen szabadsága, ellentétben áll a művészek korlátok közé szorított sorsával. Az álmok, és a személyes történetek katarzisa nem más, mint a szakmai elismerés, vagyis a Biennálén való megjelenés. Ez az inspiráló „happy end” táplálja minden művész álmát, különösen azokét, akik nehezített pályán próbálnak előre jutni.

Elisa Giardina Papa Disorderly Tale (Megzabolázhatatlanul copf) című videóinstallációja kerámiacopfokkal, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

Tishan Hsu polikarbonát, szilikon és acél táblaképe, részlet az Álmok teje című főkiállításból, Velencei Biennálé, 2022

© a La Biennale di Venezia jóvoltából, fotó: Roberto Marossi

— Pátkai Marcell

2022. máj. 03., kedd 19:45
kapcsolódó cikkek
  • Az eszképizmus biennáléja

    Menekülés a jövő és a realitás elől a fekete ősanya szoknyája alá. Körséta az 59. Velencei Biennálén. Látlelet és impressziók.

  • Címtelenül

    Pintér Gábor / Untitled (Untitled) / aqb Project Space

  • Pillanatnyi paradicsom

    Szikkadt Édenbe öltött görög mitológia. Púder harmadjára a VLS-ben.

ajánló

Trauma

Trauma / Asztalos Zsolt / Artkartell projectspace

támogatók