Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /home/ppcerjrn/public_html/artkartell.hu/components/com_k2/models/item.php on line 898

Szerelmes levél az újságírásnak

Wes Anderson: A francia kiadás (The French Dispatch)

Az amerikai filmrendező, Wes Anderson már 2018-ban, a forgatás előtt azt nyilatkozta, hogy  ez a film „egy szerelmes levél az újságíróknak”. Nem mulaszthattuk el, hogy visszaírjunk. Hiszen mi is imádjuk. A magyarul A Francia Kiadás címen futó dráma-komédia és antológiafilmet 2021-ben mutatták be Cannes-ban, október végétől pedig végre már a hazai mozikban is látható. 

A film központi helyszíne az Ennui-sur-Blasé (beszédes városnév, kb. Unalomapátia) fiktív francia kisváros, amelyben egy amerikai magazin szerkesztősége működik, amit a New Yorker magazin inspirált. Míg a filmben a cikkek teszik ki az egyes epizódokat, addig a szerkesztőség megállás nélkül tollat hegyező és írógépen csattogó élete biztosítja a  történeteken átívelő szálat.

A sztori tulajdonképpen könnyen szerializálható, így egy TV sorozatnak is beillene. Azt is gondolhatjuk, hogy a rendező egy játékfilm-keretet választott arra, hogy bemutassa, milyen is lenne szerinte egy tartalmas sorozat. A streaming szolgáltatók által elkényeztetett, sorozatfaló nézőknek sok, rengeteg és egyre több kell. Anderson pedig nem fogja vissza magát. Áradó folyamban ömlik a vászonról a legfinomabb művészeti igénnyel kidolgozott képözön. A múlt és a jelen, az animáció és az élőszereplő, a fekete-fehér és a színes képkockák váltakozása, a csavaros történetek és a szupersztárokból álló cast között kapaszkodni kell a karfába, hogy el tudjunk csípni minden gondolatfoszlányt, észrevegyünk, értelmezzünk és a narratívába helyezzünk minden geget és szimbólumot. A film egyszerre idéz meg egy talán sosem volt ’30-as, ’40-es, majd ’60-as, ’70-es éveket. 

                             

A magazin négy cikke fölött, amely a film négy történetét adja, a lap főszerkesztője uralkodik. A magánéletéről nem is derül ki semmi a filmben, mintha nem is lenne. A lap szerzői és témái jelentik számára a hősöket, akikre minden figyelmét, az életét szenteli. A személye egyet jelent a magazinban megjelenő szelekciós elvvel, a kiadvány pedig meg is szűnik az élete végével. Saját története így csak a halálával kezdődik el, amit a szerzői által róla írt életrajzi cikkből meg is ismerhetnénk – ez az ötödik történet a magazinban, de a filmből kimarad. A fiktív magazin kiadványként ténylegesen megrendelhető (itt). Így a film népszerűsítését és offline életét biztosító merchandize-t a lehető legstílusosabban oldotta meg Anderson.

A rendező tulajdonképpen egy magazin szerkesztőségén és a főszerkesztőn keresztül teszi meg a film központi állítását, miszerint a tartalom összeválogatása a mai ember lételeme a szinte feldolgozhatatlan információáradatban. A főszereplő nem csak megbecsüli a jó hírforrásokat, felfedezi, összeválogatja és megosztja az értékes információkat, ugyanakkor nem hagyja kitörölni a lényeget, a legemberibb részleteket sem.

Végtére mi is határoz meg minket? Mitől nyerjük el a karakterünket, vagy mitől lesz karakteres az, amit létrehozunk? Például Wes Anderson életműve? A saját vízióink, a döntéseink összessége, illetve a normális és az őrült pillanataink együttesen teljesítik ki a hagyatékunk? A „A Francia Kiadás” történeteiben biztosan.

 
                                                                                   Spitzmaus Mummy in a Coffin and Other treasures, kiállításenteriőr. Fondazione Prada, Milanó. Forrás: Yatzer

Érdekes egybeesés, hogy 2018-ban, amikor ezt a filmet forgatták, a rendező és felesége Juman Malouf, designer, író és illusztrátor Bécsben a Kunsthistorisches Museumban rendeztek kiállítást. 537 műalkotást válogattak össze az intézmény több, mint 4 millió darabos gyűjteményéből (Spitzmaus Mummy in a Coffin and Other Treasures, magyarul „Cickánymúmia a koporsóban és más kincsek” címen). A gyűjteményt még a Habsburg uralkodók alapították a XIII. században, Wes Anderson azonban képes volt a saját arcára formálni. A kiállítás annyira sikeres volt, hogy 2019-ben Milánóban a Fondazione Pradában is megismételték.

Az antológiafilm egyik története egy képzőművészről szól. Wes Anderson a szereplő révén karakteres állításokat tesz a képzőművészetről, amit én így fogalmaztam meg magamnak: A művészben tehetség, vadság, és irányíthatatlan, törvényt nem ismerő őrültség rejtőzik, mint alvó oroszán. Bármikor képes leteríteni a deviánsokat a műértő közönség kedvéért.

— Pátkai Marcell

2021. november 06., szombat 07:28
ajánló

Éjsötétben utazó elme

Pertics Flóra szubjektív írása Szabó Klára Petra 
Hadd oldjam meg az őrületet, ami összezavar téged című kiállításáról

támogatók