Artkartell - Gilbert & George

Gilbert & George: Levegő, 2013, 226×381 cm

„Azt akarjuk, hogy művészetünk a liberálisból kihozza a Bigottat és ezzel szemben a Bigottból kihozza a Liberálist” – vallja Gilbert & George. A Ludwig Múzeum Bűnbak képek című kiállításán a bűnbak-képzés mechanizmusára mutatnak rá, erre keresik a válaszokat...

A kiállítás képeinek egyik nagyon erős motívuma a dinitrogén-oxidos palack, ami kéjgázt, más néven nevetőgázt tartalmaz. Gilbert és George felfigyeltek arra, hogy a környékükön, az East-Enden milyen sok patron van eldobálva. Kiderült, hogy a környékbeli drogosok, prostituáltak szippantanak belőle. Ugyanakkor a motívumnak áttételes jelentése is van, hiszen formája a bombát idézi meg. Gilbert és George a háború alatt születtek, London bombázása, a háborús fenyegetettség erősen meghatározta életüket és művészetüket. A bombaforma napjaink életérzését is tükrözi, a jelenben zajló háborúkat, egy lehetséges világháború fenyegetettségét. A huszonöt évvel ezelőtt Budapesten is bemutatott kiállításuk, A világegyetem képei még sokkal optimistább, színesebb és vidámabb képet mutat a világról, ott még nem a terrorizmus, a fenyegetettség uralta képeiket.

Gilbert & George: Posta – Posta, 2013, 226×317 cm

Kelet-Londonban, egy jellemzően multikulturális negyedben élnek. Ez a hely hogyan épül be művészetükbe? Hogyan szimbolizálja az eltelt évtizedek változásait?

1968-ban költöztek a Fournier Streetre, egy a 18. században épült műemlék-jellegű házba, ahol rekonstruálták az eredeti állapotokat, helyreállították az egykori faburkolatokat. Évtizedek óta rögzítik kamerájukkal a változásokat, ahogy cserélődnek a szomszédok, boltok tűnnek el, változik az utca képe. Izgalmas története van a városrésznek: egykor az üldözött hugenották települtek be ide, később zsidónegyed lett. A '60-as években még csendes része volt a nagyvárosnak, majd egyre több bevándorló költözött oda. Képeik jól mutatják, mennyire élesen megváltozott a környék az odaköltözésük óta.

Gilbert & George a Ludwig Múzeum Bűnbak képek Budapestnek című kiállításán

Gilbert és George „élő szobrai” képeiknek. Művészetük része a kezdetek óta viselt öltöny-nyakkendő, az elegáns külső, mindannak ellentéteként, amiről beszélnek. Erős kontraszt. Hogyan épül be művészetükbe mindez?

A konzervatív angol úr imázs, a jól szabott öltöny, elegáns cipő és nyakkendő – vagyis ahogy megjelennek, az az „élő szobor” koncepció része. Gilbert és George élő szobrok. A szobor pedig nem változik. Mindenhol önmagukat képviselik, kimért, méltóságteljes megjelenésükkel, mindig ugyanabban a rájuk tipikus pózban nyilatkoznak, fényképezkednek, jelennek meg a köztérben. Gilbert és George külseje egyúttal paródiája is sok mindennek, az angol konzervativizmusnak, az arisztokráciának, a 21. századra anakronisztikussá váló angol hagyományoknak. Ez egy választott identitás, amelyben ők így vannak jelen. Saját magukat vonatkoztatják a világ dolgaira.

Gilbert & George: Netovább, 2013, 151×191 cm

Műveikkel gyakran reflektálnak a kisebbségi létre, a kitaszítottságra, a „másságra”. A magánéletben is párt alkotó Gilbert és George érzékenyebben dolgozza fel a kisebbségi lét témáit?

Gilbert Észak-Olaszországból származik, George-dzsal a Saint Martin’s School of Art művészeti iskolában ismerkedtek meg, találkozásuk „szerelem volt az első látásra”. 2008 óta pedig bejegyzett élettársként élnek együtt. Bár sosem beszéltek magánéletükről, nyilván a társadalmilag kevésbé elfogadott kapcsolatuk művészként még érzékenyebbé tette őket, hogy munkáikban a kisebbségi léttel foglalkozzanak. Másfelől azokat az alapvető ösztönöket, vágyakat próbálják megragadni, amelyek az embereket évezredek óta motiválják, legyen az a szexualitás vagy a hit.

A '60–70-es években nagyon erős volt az a formanyelv, az a kifejezésmód, ami munkáikat jellemzi. A mából visszanézve korai műveikre, ismerve a maiakat, más olvasata lett a korai műveiknek?

Amit a '60-as évek végén bevezettek, hogy ők maguk a műalkotások, s így jelentek meg különböző szituációkban, magukat állították ki például éneklő szobrokként, az ma is nagyon erős. Ugyanakkor a '70-es évektől kezdődően készített provokatív, nagyméretű fotótablóik kevéssé váltak a művészettörténet részévé. Az öncélúnak tekintett provokációt, az akkor használt motívumaikat kevésbé szerették a kritikusok. A 2000-es évek a nagy visszatérés volt számukra, amikor úgy tűnik, a világ utolérte azt, amit ők csinálnak. Az óriás méretű, plakátszerű, direkt kommunikáció ismét fontossá vált. Erőteljesen jelentkezett a társadalmilag elkötelezett művészet, az absztrakt, az elvont, a világ dolgaival nem foglalkozó művészettel ellentétben.

Részlet Gilbert & George Bűnbak képek Budapestnek című kiállításából, 2017, Ludwig Múzeum

A most látható kiállítás egy 2013-ban készült sorozat válogatása, amit már Londonban és Párizsban, majd nemrégiben Berlinben is kiállítottak. Az egyes helyszínekre más-más képeket válogatnak a szerzők, máshová kerülnek a hangsúlyok. Hogyan válogatnak az alkotók? A hely, a helyszín mennyiben befolyásolja őket?

Kiállításaik egyik érdekessége, hogy nem dolgoznak kurátorral, maguk tervezik meg azokat az adott helyszínre. Gondosan ügyelnek arra, ne adják ki művészetüket a saját kezükből, a műveket is asszisztens nélkül, saját kezűleg, közösen készítik. Ez az anyag egy 123 műből álló sorozat, amelyből az első válogatást a londoni White Cube Galleryben mutatták be 2013-ban. Nyilvánvaló, hogy Londonban volt a legdirektebb jelentése ezeknek a képeknek, mindenki felismerhette a környéket, az ismerős motívumokat. Nehéz volt a képcímeket lefordítani, mert ezek utalások egy-egy helyi üzletre, márkanévre, az East-End környékére, így itthon értelmezhetetlenek. Minél távolabb kerülünk az eredeti helyszíntől, annál általánosabb jelentése van a címnek és a sorozatnak. Berlinben nemrég a reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán rendeztek egy nagyszabású kiállítást, ahol kortárs művészeket kértek fel, hogy műveiken keresztül tárgyalják a muzulmán és a keresztény vallás összefüggéseit. Itt tehát egy újabb kontextusban jelentek meg Gilbert és George munkái. Itthon, a kormányzati óriásplakát-kampány időszakában természetesen megint más jelentést kapnak a művek. A magyarországi kiállításon egy olyan keresztmetszetet akartak bemutatni az alkotók, amely jól reprezentálja ezt a sorozatot. A Ludwig Múzeumnak korszerű, neutrális terei vannak, a középső nagy tér pedig hatalmas képeket is elbír. Talán ez a különlegessége ennek a kiállításnak, hogy a kiállított hatalmas művek itt a maguk erőteljes mivoltában tudnak megmutatkozni.

Gilbert & George: Mile End, 2013, 254×377 cm

A sorozat a migráció, az iszlám, a háborús fenyegetettség kérdésével foglalkozik, a művészek hol burkát húznak magukra, olykor bombát húznak a fejükbe. Olyanok ezek a művek, mint egy hatalmas felkiáltójel. Mindig a gyors reflektálás, a nagyon aktuális jellemzi munkájukat?

A kiállítás képeinek története még korábbra nyúlik vissza. Gilbert és George számára is szeptember 11-e, az ikertornyok lerombolása jelentette a fordulópontot. Az addigi gondolkodásukat át kellett értékelniük. A látszólag békés együttélés illúziója szállt el akkor. Azóta számos terror-támadás volt Londonban is. Úgy gondolom, 2013-ra érett meg az a rengeteg hatás, az iszlám térhódítása, közvetlen környezetük és a nagyvilág változásai, amely műveiket befolyásolta. Már a '70-es években beírták nevüket a művészettörténetbe, de a ma már hetven feletti művészek ugyanolyan érvényesen, aktuálisan benne vannak abban a kortárs világban, amiben mi is élünk. Az sem véletlen, hogy sokkal inkább a fiatalok követik munkáikat, ők sokkal fogékonyabbak a nagyon erős gesztusaikra és üzeneteikre.

Ezek az erős gesztusok nagyon erőteljes politikai üzenetek, szembenállások is. Művészetük ethosza is ez?

Folyamatosan hivatkoznak erre, művészeti stratégiájuk része ez a fajta kívülállás, ellenállás, provokáció, meghökkentés, az establishment folyamatos megkérdőjelezése. De itt nem csak politikáról beszélnek. Ugyanolyan erővel szólnak műveik a vallási bigottságról, a demokrácia működéséről vagy funkcionális zavarairól, az erőszakról.

Gilbert & George: Bangla City, 2013, 191×377 cm

A mostani kiállítás képei színükben, sűrűségükben, gigantikus méretükben is nagyon erőteljesek. Változott ez is az évek során, ahogy technikailag is váltottak?

A nagy váltás az analóg technikáról a digitálisra való átállás volt. De ahogy elmondták, a módszerekben nincs olyan nagy különbség. Régen, amikor még sötétkamrában, fotóeljárással készítették fotómontázsaikat, nehéz volt a végeredményt kiszámítani. De a kiindulópont, hogy saját maguk által készített fényképeket használnak, változatlan. A fotók fekete-fehérek, utólag színezik ki. A mostani kiállításnak a vörös, fekete, barnás szín adja meg az alaptónusát. Az 1992-es Ernst Múzeumban megrendezett tárlatuk sokkal színesebb volt. A mostani piros-fekete a fenyegetettség, az erőteljes kommunikáció színe, sokkal ijesztőbb. A kiállítás címe, a Bűnbak képek is arra keres választ, miért akarunk mindig mást okolni, miért hárítjuk át másra saját felelősségünket.

Mekkora az életművük?

Több ezer műből áll. Egy része ma állami intézményekben található, de több kereskedelmi galéria is foglalkozik velük, ami jelzi: jól mennek, keresettek a műveik.

Gilbert & George: Dales, 2013, 254×377 cm

Gilbert & George: Bűnbak képek Budapestnek
2017. július 8. – 2017. szeptember 24.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Gilbert & George

Bernát Dániel: Personal Pangaea