Artkartell - Teremtés a lagúnákon

Egy videó már nem elég,
hogy kirántsa a lábunk alól a talajt!

Erkka Nissinen és Nathaniel Mellors: The Aalto Natives, 2017, részlet a filmből, Finn pavilon, Velencei Biennále

Minden egy gumicsónakban kezdődött. Én, a neandervölgyi, ringatóztam és koktélt szürcsölgettem a tenger hullámain, mikor egyszer csak beszippantott egy arra lebegő pavilon.

A teremtésmítoszok, legendák és mesék, egyensúlyozva az álom és valóság határán, újra és újra megpróbálják a semmiből felépíteni a világot. Felsorakoznak a szimbólumok, archetípusok és kozmikus igazságok, majd néha akár a logikai rendszerektől elvárt következetesség nélkül, megalapozzák az emberi lét eredetét. Ez többnyire a vallás, a természettudomány, illetve a történetírók feladata volt, de a dogmák feloldódtak a gyors információáramlásban, és a képzőművészek, lubickolva a sodrásban, saját fiktív világokat teremtenek közönségük és műveik számára.

Erkka Nissinen és Nathaniel Mellors: The Aalto Natives, 2017, részlet a filmből, Finn pavilon, Velencei Biennále

A Velencei Biennále teremtésmítoszai nemcsak a képzőművészet alapjait feszegetik, hanem kísérletet tesznek arra, hogy humoros vagy horrorisztikus formában a műtárgyak környezetét, a nagybetűs Életet is újrafogalmazzák. A világot vagy az emberi tudást egyszerre felmarkolni vágyó művész számára pedig a legjobb eszköz a videóinstalláció.

Egy videó már nem elég, hogy kirántsa a lábunk alól a talajt! Egy gigantikus installációban vetített videó további részleteket tár fel a fiktív térről és benne a néző saját megújult létformájáról. Nemcsak a teret, hanem a természeti törvényeket és a néző identitását is újrafogalmazza.

Erkka Nissinen és Nathaniel Mellors: The Aalto Natives, 2017, részlet a kiállításból, Finn pavilon, Velencei Biennále

Nathaniel Mellors és Erkka Nissinen a Giardiniben, a Finn pavilonban rendezték be a két világteremtő hős, két animatronikus szobor, Geb, a beszélő műanyagtojás és fia, Atum, a pislogó kartonláda steril életterét. A felelőtlen teremtők egymással csevegve, a fejükre szerelt projektorokkal vetítik ki a világot, újrajátszva Finnország fiktív történetét, megjósolva jövőjét és meghatározva egy új és komolytalan nemzeti identitást.

A gumicsónakban a tengeren hánykolódó hajótörött neandervölgyi alakítja a néző szerepét. A fejét letépik, helyére kartonláda kerül. Így a teremtő képére formálva alászáll a kartonláda fejű félisten, aki maga mögött hagyja a neandervölgyi fejét – ami végül a vesztét okozza majd. Aki nem hiszi, járjon utána…

A rajzolt, illetve báb animációból és forgatott jelenetekből álló videó társadalomkritikát, perverz humort és horrorisztikus jeleneteket sem nélkülöz, miközben sajátos komédiaként gyúrja egybe a társadalom kialakulásáról és a világ teremtéséről alkotott képeket.

Mariechen Danz installációja az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

Mariechen Danz performansza az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

Mariechen Danz – az Arsenale fő kiállításában – az emberi tudás fiktív szimbólumait jeleníti meg egész termes installációjában. A hőre elszíneződő alumínium lapok, illetve az emberi szervezetet és más nyomokat idéző szoba egy sci-fi filmdíszlet látványtervével ér fel.

Mariechen Danz performansza az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

Az érzékelés meghatározza tárgyát, az érzékelést meghatározza az érzékelő tudása (prekoncepció), de mi határozza meg a tudást? Jelen esetben nem más, mint Mariechen Danz koncepciója, álma, fantazmagóriája, egy tudásközpontú társadalom, ahol a tudás, úgy tűnik, önmagáról és nem az ember kényelméről szól. A videó dokumentációból válik egyértelművé, hogy az installáció egy szentély, amiben performerek papokként mantráznak. A tudásért való könyörgésük ad értelmet az installációban felbukkanó különböző tárgyaknak:

Pauline Curnier Jardin installációja az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

Az Arzenáléban, rögtön Mariechen mellett található egy másik átfogó videó munka. Pauline Curnier Jardin által felállított hatalmas női méh a Világ eredete című Gustave Courbet-festményt idézi. Odabent, a női ivarszervben szörnyek, zombik és különböző szórakoztató vagy kegyetlen lények játszanak egy szentség és erkölcsiség morális törvényeit újraíró anatómiai színházat. Mindenki járt már az anyaméhben, de senki sem emlékszik, milyen is volt. Jardin bizarr interpretációja szerint mindennek két oldala van. Szűz Mária szentsége és a Marquis de Sade-féle kegyetlenség, mint jin és jang tartják fent a világrendet odabent (a punciban). Az ember, mondhatni, visszamehet az anyjába, újragondolni az morális értékítéleteit. Irány Velence!

Pauline Curnier Jardin installációja az Arsenaléban, 2017, VIVA ARTE VIVA

Képzőművészeti Biennále 2017, Velence, Giardini és Arselanle
2017. május 13. – november 26.

Teremtés a lagúnákon

In Da Studio 16. – Kanics Dorottya