A rend mintázatai

Lepsényi Imre több rangos külföldi dizájndíjat söpört be grafikai terveivel az elmúlt években. Ezúttal képzőművészként mutatja be legfrissebb projektjét a Kassák Múzeumban, amelynek pár éve megújult, nemzetközi hírű arculatáért szintén ő volt a felelős.

A kiállítás koncepciója Kozma Lajos 1928-as kijelentésén alapul, miszerint „az igazi ornamentikának minden korban megvan a maga kollektív karaktere”. A latin szó eredeti jelentéséből (szabályoz, rendez) kiindulva, Lepsényi Imre a rend és a közösség összefüggésében, jelrendszerként értelmezi az ornamentikát. Megközelítésében személyes, művészi és szakértői nézőpontokat ötvöz. Kérdései többek között az ornamentika olvashatóságát, hatásmechanizmusait, politikai és kommunikációs aspektusait érintik a tömeg-egyén viszonyában.

Részlet Lepsényi Imre Kollektív ornamentika című kiállításából, 2014/2015, Kassák Múzeum

© a művész engedélyével

„Nekem amúgy is leginkább a gondolatok fontosak, az elemző, lebontó majd konstruáló folyamat, a gondolatok és a vizualitás találkozása” – nyilatkozta a művész munkamódszerével kapcsolatban, és ezt a jelen kiállítás is alátámasztja. Médiatárként működik, ahol minden információ a látogató rendelkezésére áll, viszont kutatóvá kell válnia ahhoz, hogy kinyerje azokat a képekből, filmekből, szövegekből. És hogy összerakja magának. Ennek fényében a kiállítás nem a szemlélődés, hanem a megismerés, az együtt- és továbbgondolkodás terepe. 

minden rendképzet
az univerzumra utal

Az első teremben kifüggesztett nagy faliújság szövegidézetei, képei az ornamentika öt értelmezését (határ, médium, nézőpont, stratégia és operátor) mutatják be. Az egyes halmazokon belül kirekesztő, irányító, közvetítő, közösségszervező, kereskedelmi-pénzügyi, gyarmatosító, személyes és hatalmi funkciók különülnek el, a tetoválás, a divat, a selfie, a KRESZ-táblák, a pártjelvények stb. példáival illusztrálva.

A faliújsággal szemközti falon Hannes Böhringer német művészetfilozófus idézete német művészetfilozófus idézete olvasható az ornamentikában rejlő rendképzetekről. Az alatta lévő kis asztalon heverő dizájn- és építészeti kiadványok, valamint a tér közepére állított két tévé videóanyaga mind-mind a témára vonatoznak. 

A második terem fekete tábláján a közismert piktogramok, jeltöredékek fehér mintázatai a rend kozmikus dimenzióját érzékeltetik, mintegy kapcsolódva a kiírt Böhringer-részlethez, miszerint minden rendképzet az univerzumra utal. Szellemes léptékváltásként a Sztálinváros–Dunaújváros (2014) című installáció (kutatás, koncepció: Végh Árpád) pedig mikrotanulmányként ábrázolja a tematikát, úgy, hogy öt egymás fölé helyezett üveglapon mutatja be a tágan vett belváros beépítésének öt időegységét. A tekintélyes méretű íróasztalnál a kiállításhoz készült, szabadon lapozható szöveggyűjtemény az elmúlt száz év építészeti cikkeiből, vitáiból, értekezéseiből szemléz. A kiállításon szereplő bútorok az 1960-as évekből való, igazi retró darabok. (Nem tudom, mennyiben volt szándékos, mindenesetre érdekes megfigyelni, ahogy maguk is ornamensekként kezdenek működni.)

Részlet Lepsényi Imre Kollektív ornamentika című kiállításából, 2014/2015, Kassák Múzeum

© a művész engedélyével

Részlet Lepsényi Imre Kollektív ornamentika című kiállításából, 2014/2015, Kassák Múzeum

© a művész engedélyével

A stáblista alapján csapatmunka eredményeként jött létre ez az igazán remek, jól összerakott kiállítás, amely izgalmas előadás-sorozattal is kiegészül. A meghívott neves tudósok a pszichológia, a művészet-, az irodalom- és az építészettörténet, a képzőművészet és a zene területén bontják ki az ornamentika egy-egy aspektusát.

Részlet Lepsényi Imre Kollektív ornamentika című kiállításából, 2014/2015, Kassák Múzeum

© a művész engedélyével

— Mészáros Zsolt

2015. február 03., kedd 13:26
kapcsolódó cikkek
  • Dunaújvárosi vészjelek

    Az ICA-D gyűjteményének krémje. Gondolatkísérlettől a seregszemléig.

  • Minden a mienk

    Albert Ádám a Tanácsköztársaság és a politikai dizájn kapcsolatát vette górcső alá. Vörös drapéria, letakart pénzszedő bódék, forradalmi modernizmus és Biró Mihály pénztárcája.

  • Kassák×3

    Három új kiállítás foglalkozik Kassák Lajos '20-as évekbeli úttörő avantgárd munkásságával. Kassákizmus megalkuvás nélkül.

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók