A rangos, jó alapanyagokat használó,
gondosan kialakított keretek
igénylik a drága alkotásokat.
És vica versa.
„A képkeret nem egy fadarab, ami a kép körül van. Nagyon is nagy hatást lehet elérni vele” – mondta Kieselbach Tamás, aki fejébe vette, hogy újrakeretezi és újrakeretezteti a magyar festészetet. Hogy törekvését nyomatékosítsa, több mint másfél ezer képkeretet szögelt fel a falra a galéria tereiben, olyan látványos installációt készítve, ami után Ai Weiwei is megnyalná mind a tíz ujját. És hogy a műkereskedő számára a keret tényleg nemcsak egy fadarab, hanem a méltó körítés legfontosabb eszköze, rögtön el is mesélt egy történetet arról a Rippl-Rónai-csendéletről, ami tizenmillióért se kelt el a konkurens aukciósháznál, míg a gazdagon aranyozott, bécsi geometrikus szecessziós keretbe ágyazva elment rekordáron Kieselbachéknál. A keret sémája se a semmiből jött, egy másik Rippl-Rónait (a mester egyik kapitális főművét) egy hasonló, külön Bécsbe csináltatott rámával tették vonzóvá az Art Institute of Chicago igazgatója számára. Sikeresen.
„Lehet, hogy Rippli nem örült volna ennek az átkeretezésnek” – tette hozzá Molnos Péter. De a művészeket már nem kérdezik meg erről, és jól is teszik, mert sokszor csak akadékoskodnának. Az impresszionisták prüszköltek, amikor a századfordulón a dealerek berakták laza plein air vásznaikat a cirkalmas barokk keretbe. Mégis ez kellett ahhoz, hogy elfogadja őket a piac. A rangos, jó alapanyagokat használó, gondosan kialakított keretek igénylik a drága alkotásokat. És vica versa. A szocializmus alatt az állam direkt alacsonyan tartotta a festmények árát (hogy ne az elit kiváltsága legyen a műtárgy-vásárlás), így a keretből is a legolcsóbb fajták fogytak. A lakkozott fenyőfalécből tákolt izék, a gyöngyvászon betétekkel megbolondított „modernek”, a hamis aranyozásúak, a gipszmintásak és a ki nem szárított deszkákra építettek. Azóta a helyzet – ha lehet – még tovább romlott, hiszen minden elleptek az ócska, műanyagfényű, filléres kínai tucatrámák.
Három kulcsszempont a klasszikus képek keretezésénél:
◙ Minta: a keretezés konzervatív műfaj (akár a szőnyegszövés), elsősorban a reneszánsz és barokk tagozatok és építészeti elemek ismétlődéséből áll. A stílustörés viszont megengedett, sőt, javallott: egy impresszionista vagy fauve kép is jól mutathat egy világos barokk keretben, ahogy egy 19. századi táj is kaphat modernebb, tömb keretet. A kortársaknál végképp szabad a pálya: a kép szélét levegőzni hagyó, fa dobozkerettől a sötét, széles rámáig. (És persze a legtöbb kortárs festményhez keret sem kell.)
◙ Profil: a ráma mintája kiemelheti vagy ellensúlyozhatja a képen zajló formai eseményeket, de mégiscsak az a lényeg, hogy a festménykeret befelé vezet. Ezért a legfontosabb a gondosan megválasztott profil, ahogy az egymás mellett fekvő profillécek befelé vezetik a szemet, szippantanak a festmény tere felé.
◙ Aranyozás: ma már egy tisztességes aranyfelületet sem tudunk megkülönböztetni a műtől, pláne nem értékelni egy kopott patinájú ráma történelem-szagú szépségét. Évtizedeken keresztül mímelték nálunk az aranyozást a keretezésre hivatott szakemberek, kétségbeejtő sufnimegoldásokkal. Nézzük az összehasonlító ábrát:
Bal oldalon látható a pemzlivel felvitt porfesték, a maga bántóan porózus felületével. „Kályhaarany” – mondták rá megvetően a régiek. Középen csillog a valódi laparany finom ráecseteléséből születő, szikrázóan ragyogó, valódi aranyfelület. Az ilyennek jól áll a kopás. (Ez a legszebb, de sajnos a legritkább felület a hazai képkereteken.) Jobb oldalon pedig a modern gagyifényezés, a műanyag selymességével derengő, kínaikeret-arany. Aranyszínű festék, amit ipari körülmények között permeteznek az előre gyártott képkeretekre messzi ázsiai gyártósorok buzgón robotoló munkásai.
A klasszikus és a 20. század eleji modern magyar képkereskedelem a rendszerváltás után elérte, hogy a jó kvalitású festményeknek méltó ára legyen. Most már csak a méltó keretre kell ráfeküdni.
