Töretlen siker

Rekordok, kék lovasok, impresszionisták, kortársak és egy új épület. Kiállításajánló a húsz éves svájci Fondation Beyelerből.

Franz Marc: Kék-fekete róka, 1910, olaj, vászon, 50×63 cm, Von der Heydt-Museum Wuppertal

© fotó: Medienzentrum, Antje Zeis-Loi / Von der Heydt-Museum Wuppertal

A helyzet nem változott. A bázeli Beyeler Alapítvány (Fondation Beyeler) ma is Svájc leglátogatottabb művészeti múzeuma. Évekkel ezelőtt Sam Keller igazgató (az Art Basel korábbi vezetője) lazán annyit mondott, szeretik őket a látogatók, mert a múzeum is szereti a látogatókat. A kissé közhelyes kijelentés, igaz, de Ernst Beyeler (1921–2010) műgyűjtő és műkereskedő rendkívüli gyűjteményének, valamint az ütős időszaki tárlatoknak köszönhetően, cseppet sem meglepő.

A múzeum 2017-ben ünnepli 20. évfordulóját. Idei évzáró sajtótájékoztatójukon az igazgató bejelentette, az ünnepi év alkalmából a 25 év alatti látogatókat belépőjegy nélkül fogadják. Elégedetten utalt a tavalyi rekord látogatói létszámra: 481 704 voltak kíváncsiak a kiállításaikra, ebből 370 000-et érdeklődőt vonzott a Gauguin-tárlat! Idei pontos adatok még nincsenek, de várhatóan a jelenleg is zajló Kandinszkij, Marc és a Der Blaue Reiter című lenyűgöző kiállítás viszi a prímet. A modern művészet két forradalmára, Vaszilij Kandinszkij és Franz Marc a Münchenben megjelent, legendás almanach, a Kék Lovas megteremtője. Az 1908–1912 közötti időszakot átfogó show az absztrakcióig vezető utat meséli el a két nagyhatású művész mellett Alexej von Javlenszkij, August Macke és Gabriele Münter munkái segítségével.

Vaszilj Kandinszkij: Esős tájkép, 1913, olaj, vászon, 70,2×78,1 cm, Solomon R. Guggenheim Museum, New York, Solomon R. Guggenheim Founding Collection

© a Beyeler Collection és a Solomon R. Guggenheim Museum jóvoltából

Az évfordulót Claude Monet-nak, Wolfgang Tillmansnak és Paul Klee-nek szentelt nagyszabású kiállításokkal ünneplik 2017-ben. További három tárlat lesz az állandó gyűjtemény helyszínén: a kollekciót különböző témák szerint csoportosítva emlékeznek az alapítóra, Ernst Beyelerre.

Claude Monet: Naplemente a téli Szajnán, 1880, olaj, vászon, 60,6×81,1 cm, Pola Museum of Art, Pola Art Foundation

© a Beyeler Collection jóvoltából

Az impresszionizmus kulcsfontosságú sztárművésze, Claude Monet kiállítása januártól májusig látható majd. Ötven mestermű érkezik magángyűjtményekből, a párizsi d’Orsay, a japán Pola, a New York-i Metropolitan múzeumokból és a chicagói Art Institute-ból. (A hazai közönség különösen várja a tárlatot, hiszen Svájcban tíz éve nem volt hasonlóan átfogó, a korai és a késő korszakot egyaránt bemutató Monet-tárlat.)

Claude Monet: A norvég csónakban, 1887, olaj, vászon, 97,5×130,5 cm, Musée d'Orsay, Párizs

© RMNGrand Palais (Musée d'Orsay) / Hervé Lewandowski

A nagy nyári kiállítás a német fotós, Wolfang Tillmans (aki megkapta a „fotográfia Nobel-díját”, a Hasselblad Award-t is 2015-ben) jóvoltából nem kevés meglepetést tartogat. Tillmans az 1990-es évek elején robbant be a köztudatba a mára már ikonikusnak számító fotóival, amelyek egy egész generáció viselkedésmódját és kultúráját mutatták be egyéni és eredeti módon. Művészetének középpontjában a látható határán billegő pillanatok és helyzetek megörökítése áll. Provokálja a láthatóságot, vagy éppen ellenkezőleg, „összezavarja”, áthelyezve egy másik dimenzióba. Mint korábban nyilatkozta, munkásságát nem a fotográfia hagyományaiban, hanem a képalkotás harmincezer éves tradíciójában látja. A nyári bemutató a műterem szerepét vizsgálja, ami Tillmans számára az alkotói munka mellett a társasági lét helyszíne is. A kiállítás stúdió felvételekkel, csendéletekkel és portrékkal érzékelteti a kiindulópontot, ami a fotográfus kivételes és invenciózus képi kísérletezéseihez vezetett. Az alkotások között szerepelnek az újabb munkák is, a kamerával és kamera nélkül, digitális fotókból vagy tintasugaras nyomtatóval papírra készült képek és fénymásolatok. (Nem mellesleg, jövő év elején a londoni Tate Modern is Tillmansnak szentel néhány hónapot!)

Wolfgang Tillmans: Nedves szoba (Barnaby), 2010, keretezetlen tintasugaras print, papír, kapocs, 138×208 cm

© Wolfgang Tillmans

Októbertől 2018 elejéig Paul Klee közel száz műve lesz látható a bázeli múzeumban. A svájci Klee megkülönböztetett szerepet kapott Ernst Beyeler gyűjteményében. Nagyra értékelte életművét, bázeli galériásként és gyűjtőként körülbelül ötszáz Klee-alkotás ment át a kezén. Húsz darab művével – Picasso után – Klee a Beyeler-gyűjtemény legjobban reprezentált művésze. A retrospektív kiállítás Klee pályafutásának valamennyi korszakát megjeleníti, az absztrakció szemszögéből vizsgálva az életművet. Közel száz munkája lesz látható számos európai és tengerentúli intézményből, magángyűjteményből származó értékes darabokkal együtt. Azt ígérik, hogy a legfontosabb mesterművek mellett itt lesznek az olyan ritkán kiállított alkotások is, amelyek Paul Klee-t meglepően új színben tüntetik fel. Természetesen látogatottsági rekordot várnak a blockbustertől.

Paul Klee: Jelek sárgában, 1937, 210 (U 10), pasztell, pamut, 83,5×50,3 cm, Fondation Beyeler, Riehen/Basel

© a Beyeler Collection jóvoltából, fotó: Robert Bayer

Az utóbbi években értékes adományokkal bővült az állandó kollekció, ma már háromszáz alkotást tartanak nyilván a múzeumban. A legutóbbi bőkezű adomány Claude és Micheline Renard gyűjteményéből érkezett. A második világháborút követő időszakot reprezentáló 33 mű nagyszerűen egészíti ki az itt lévő anyagot, amely főként a modern korszakot követi nyomon a 19. század végétől a 21. századig. A Renard-adomány által most néhány, eddig hiányzó művész is látható a gyűjteményben: Jean Fautier, Jean Tinguely, Sigmar Polke és Jean-Michel Basquiat. És itt kell megemlítenünk a német gyűjtő, Erich Marx (Anthax Collection Marx) nagylelkű gesztusát: nemrégiben, egyszerűen nagyrabecsülését „fejezve ki”, kölcsönzött az intézménynek Picasso-műveket (11 db!), illetve Giacometti- és Brancusi-szobrokat hosszú távú letétként. Ezek sem maradnak rejtve a látogatók előtt, hiszen az időszaki tárlatok alatt – a huszadik évforduló alkalmából – három kiállítással is tisztelegnek Ernst Beyeler alapító előtt, az állandó gyűjtemény bemutatótermeiben. A múltat, a kollekció első bemutatóját idézi fel a tavaszi első tárlat, az Ernst Beyeler és gyűjteménye. A másodikon, nyáron, a Művész és a gyűjtemény címmel láthatóak az újabb szerzemények, míg a harmadik, őszi-téli kiállítás, a Gyűjtő és a gyűjtemény azok előtt a magángyűjtemények előtt tiszteleg, amelyek kölcsönzéseikkel segítették egy-egy kiállítás anyagát.

A Renzo Piano által tervezett, húsz évvel ezelőtt megnyitott múzeumépület a modernizmus előtti főhajtás; fő szenzációja Monet Vízililiomainak összekötése – egy hatalmas üvegablakon keresztül – a kerti tó valóságos vízililiomaival

© a Beyeler Collection jóvoltából

Nem csoda hát, hogy a Fondation Beyeler bővítése időszerűvé vált. A pályázatot kiírták, és a nemzetközi zsűri szeptemberi döntése alapján a nyertes, a szofisztikált múzeumtervezésben tapasztalt Peter Zumthor, svájci építész lett. A projekt várható költsége 80 millió svájci frank. Tervrajzokat és további részleteket az év végén ígérnek.

— Tóth Ágnes

2016. december 10., szombat 08:01
kapcsolódó cikkek
  • Derű és nedv

    Körbenéztünk a világ legtrendibb vásárán, a bázeli Listén. Kifúló absztraktok, csöpögő masszák és felhőtlen gyermekkor.

ajánló

The hat is a quiet, yet loud statement

From 4 April, world-renowned Nigerian photographer Lakin Ogunbanwo is exhibited at Cairo Contemporary. Exclusive interview.

támogatók