Kékgalléros művész

Csempék, láthatósági mellények és bomberdzsekik. Interjú a feltörekvő bécsi művésszel, Simon Mullannal.

Simon Mullan alkotásai a Transitioning Spaces című kiállításon, 2016, Art+Text Budapest

© a művész és az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Rieder Gábor

Itt ülünk egy hatalmas képpel szemben, ami egészen szokatlan módon láthatósági mellényekből készült. Hol bukkantál rá erre a kortárs kiállítóhelyeken sem túl népszerű nyersanyagra?

A láthatósági anyaggal már szinte mindenki találkozott, hiszen úgy tíz évvel ezelőtt az EU kötelezővé tette az autókban. Ekkoriban kezdtek a biztonságra nagy hangsúlyt fektetni, elemezve a hatékonyságot. Ez sok esetben puszta pénzspórolás. Az építkezéseken a biztonsági öltözet nélküli dolgozókat sokszor elütötték, a cégeknek elege volt ebből, a láthatósági mellény pedig praktikus megoldásnak tűnt. Sokat dolgoztam építkezéseken Norvégiában és Svédországban, ahol a munkások egész különösnek hatnak, védőüveges sisakban és tetőtől talpig neon láthatósági ruhában.

Mint a robotok?

Igen, kicsit, mint a robotok. Ebben a furcsa szituációban találkoztam először a láthatósági mellény anyagával. Akkoriban már jó ideje komolyan dolgoztam az Alpha bomberdzseki textiljével, ami Európában inkább szubkultúrát jelöl, míg Amerikában a hadsereghez kötődik. Mindkét textil egyfajta ruha, dzseki, „felvett bőr”. Vagyis természetesnek tűnt a továbblépés a bomberdzsekitől a láthatósági mellényig.

Simon Mullan alkotásait fotózó néző a Transitioning Spaces kiállítás megnyitóján, 2016, Art+Text Budapest

© a művész és az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Bíró Dávid

Simon Mullan: Cím nélkül, 2016, 300×400 cm, láthatósági mellény, fa

© a művész és az Art+Text Budapest engedélyével, fotó: Bíró Dávid

De a hozzájuk kapcsolódó jelentéstöbblet egész más: a bomberdzsekinél inkább negatív (szélsőjobb), a mellénynél pozitív (védelem)...

Számomra a bomberdzseki nem negatív jelenség. Mindkettő könnyen észrevehető, a bomber azt sugallja, hogy egy közösséghez tartozol, de a mellény is egyfajta egyenruha. Ha például a londoni metrón ücsörögsz a láthatósági ruhádban, mindenki egyből tudja, hogy a munkásosztályhoz tartozol és épp most érkeztél egy építkezésről. Vagyis egy egyszerű ruhadarab alapján pontosan be lehet sorolni. (Ráadásul a céges logók is rajtuk vannak.) A láthatóság pozitív dolog, de annyira meghatározó aurát kölcsönöz, hogy egyszer, amikor egy építkezésen dolgoztam, simán beengedtük a láthatósági mellénnyel és céges logóval „felhatalmazott” tolvajokat. Még kávéval is megkínáltuk őket.

Civil egyenruha?

Pontosan! És hasonlóan megtévesztő, ha felveszel egy szűk farmert a bomberdzsekihez...

Simon Mullan: Quebec, 2016, bomberdzseki textil, fa keret, 60×50×4,5 cm

© a művész és a Dittrich&Schlechtriem, Berlin engedélyével

hogyan tudja egy külső burok
megváltoztatni az ember kinézetét
és a róla alkotott elképzeléseinket.

 

Részlet Simon Mullan A szoba című kiállításából (Meztelen bomber sorozat), 2016, Galerie Nathalie Halgand

© a művész és a Galerie Nathalie Halgand, Bécs engedélyével

Mindkettőt szoktad hordani? Nem mint művészeti projekt, hanem a való életben?

Igen, persze. Mikor Norvégiába mentem dolgozni egy építkezésre, kinevettek, hogy az első nap farmerben és pulóverben jöttem. Elvittek a boltba, és engem is tetőtől talpig olyan védőfelszerelésekbe bújtattak, hogy robotnak nézzek ki. A bombert viszont egész rendszeresen hordtam, figyelve az emberek reakcióját. Rövid hajammal, németes hangommal, egy kék farmerben és a dzsekimben teljesen huligánnak nézek ki. Egy koppenhágai alternatív sörözőben rögtön magyarázni kezdtek nekem, mert azt hitték, hogy szélsőjobbos vagyok. Ez a tapasztalat érdekel: hogyan tudja egy külső burok megváltoztatni az ember kinézetét és a róla alkotott elképzeléseinket.

Részlet Simon Mullan A szoba című kiállításából, 2016, Galerie Nathalie Halgand

© a művész és a Galerie Nathalie Halgand, Bécs engedélyével

Nagyon izgalmasak ezek a személyes szálak, amik elvezetnek a társadalom vizsgálatának absztraktabb szintjeire. De ne feledkezzünk meg a csempékről sem, arról a szintén iparilag előállított nyersanyagról, amely a korábbi műveidet meghatározta!

Mindig nagyon érdekelt a kétkezi alkotás, a munka, illetve az a munkásosztály, aminek végső soron tagjának vallom magam. Apám óvott a felsőoktatástól, mert szerinte az ilyen értelmiségi dolgokat nem nekem találták ki – festettem volna inkább épülethomlokzatot! Ez provokált engem, úgyhogy tovább tanultam, elvégeztem egy remek iskolát. Majd a végén mégis elkezdtem csempézni.

Részlet Simon Mullan Popularis című sorozatából, 2015

© a művész és a Galerie Nathalie Halgand, Bécs engedélyével

egyfajta kékgalléros művész,
aki utál filozofikus szövegeket írni
saját műveiről

 

Ha már itt tartunk: hol tanultál, és hol nőttél fel?

Németországban születtem, de Bécsben nőttem fel. Társadalmi státuszom nem fix: valahol a munkásosztály és az elit között érzem magam.

Mint egy kékgalléros művész?

Pontosan, mint egyfajta kékgalléros művész, aki utál filozofikus szövegeket írni saját műveiről (ezt rendszerint mások írják meg helyettem). Bizonyos értelemben antiintellektuális műveket készítek. Ahogy mondani szoktam: ezek csak csempék, amiket hol így, hol úgy vágok el. Ennyi. De az embereknek rendszerint ez nem elég, és akkor elkezdek mesélni a munkásosztályhoz fűződő fiatalkori viszonyomról, hogy burkolóként kerestem egykor a pénzt...

Simon Mullan: Eric, 2015, fekete csempék, fehér fuga, MDF lap, 116×89×4,2 cm

© a művész és a Dittrich&Schlechtriem, Berlin engedélyével

A Galerie Nathalie Halgand standja Simon Mullan műveivel a Vienna Contemporary vásáron, 2016

© a művész és a Galerie Halgand, Bécs engedélyével

Szóval a korábbi csempéző tudományodat művészeti alkotássá fordítottad át; de mára messzire sodródtál a kétkezi munkától: mikor idén ősszel a bécsi vásáron jártam, láttam, hogy helyetted egy munkás fugázza az egész falat beborító helyspecifikus alkotásodat Nathalie Halgand standján.

Ő csak a fugázásban segített, a csempék lefektetéséről én magam gondoskodtam (éppenséggel a testvéreim segítségével, mint egy családi projekt). A fugázáshoz én túl rendetlen vagyok, szóval nagyon szeretem, ha ezen a ponton segít egy igazi szakember, ráadásul az időből is kifutottam. Mikor Berlinben egy egész termet kellett leburkolnom a Dittrich&Schlechtriem galériában, akkor is felvettem egy munkást. Vele egész fura volt együtt dolgozni: én tízkor akartam kezdeni, de ő ragaszkodott a nyolc órához.

Vagyis összeütközésbe kerültél a „munkásosztállyal”...

Igen, ő választott rádióállomást, sört és munkarendet, én pedig alkalmazkodtam. Közben pedig megpróbáltam elmagyarázni neki az én esztétikai hozzáállásomat – egy olyan melósnak, aki egész életében burkolóként dolgozott. Számára egyféleképpen lehet csempézni: egymás fölé rakni őket, néha félig elcsúsztatva, esetleg diagonálisan elforgatva. Nincs több lehetőség. Mikor elkezdtem mesélni a totál free style saját módszeremről, teljesen kiborult, hogy ez őrültség, nem fog működni, sőt, hogy ez szó szerint bántja a szemét.

Részlet Simon Mullan Fuga című kiállításából, 2016, Dittrich&Schlechtriem, Berlin

© a művész és a Dittrich&Schlechtriem, Berlin engedélyével, fotó: Jens Ziehe

Szóval nemcsak kortárs művészeti UFO vagy a munkásosztály témáival.

Nem akarok eltávolodni a művészeti önkifejezés szabadságától, de közben a talajt sem akarom elveszíteni a lábam alól. Nem rossz, ha van egy munkád, amiből finanszírozhatod a művészeted. Nemsokkal ez előtt még Berlinben pakoltam a poharakat egy kocsmában – ez a tudat a földön tart. Remélem, ezt sosem vesztem el, még ha nagy intézményes kiállításaim is lesznek. Szívesen vonom be a kiállításaimba azokat a haverjaimat, akiknek semmi köze a kortárs színtérhez. Szeretek nyitni az emberek felé. Itt van például ez a láthatósági anyag, amihez bárkinek lehet köze, akár egy „kékgalléros” munkásnak is. A csempékkel és a bomberdzsekivel is ugyanez a helyzet.

Fiatal feltörekvő, sztárjelölt művészként mi fog történni a munkásosztálybeli gyökereiddel, ha túl sikeres leszel? Amikor konceptuális főnökké válasz majd, távol a kékgalléros melótól, dirigálva a kétkezi munkásoknak?

Részlet Simon Mullan A szoba című kiállításából, 2016, Galerie Nathalie Halgand

© a művész és a Galerie Nathalie Halgand, Bécs engedélyével

A nyersanyag megváltozhat, de a hozzáállásom remélhetőleg nem. Például a most kiállított fémstruktúrát – amit térben kiterített képként fogok fel – egy régi jó barátom csinálta. Sokat röhögött rajtam, hogy suli után művész akartam lenni, én meg őt nevettem ki, hogy a mostoha apja fémüzemében akar majd dolgozni. Nagyon profi fémmegmunkálóvá vált, közben én is értem el sikereket, amikor pedig tizenöt év múlva találkoztunk enne a munkának a megrendelése során, még mindig röhögtünk egymáson. Mégis ki akarná ezt megvenni? – kérdezte. – Nem tudom. Mikor pedig elküldtem a terveket, egyből azt kérdezte: – Csak ennyi? Nem hiányzik belőle valami? Direkt velük akartam megcsináltatni, nem bármelyik acélüzemmel. Ha nagyobb léptékekben tudok majd egyszer alkotni, az emberekkel való közös munka akkor is nagyon fontos marad forrásként a számomra .

Végül is ez már elkezdődött, most indulsz épp Miamiba, ahol az Untitled vásáron állítasz ki egy csempézett falat!

50 négyzetméternyi csempe egy szabadon álló falon. Két és fél nap áll rendelkezésre és négy segítő. A helyszín Miami, a nagy kérdés pedig, hogy miféle struktúra tud érdekessé válni ennyi úszómedence között!?

Részlet a Dittrich&Schlechtriem standjáról Simon Mullan legfrissebb munkájával, 2016, Untitled art fair, Miami

© a művész és a Dittrich&Schlechtriem, Berlin engedélyével, fotó: Jens Ziehe

— Rieder Gábor

2016. december 02., péntek 17:11
kapcsolódó cikkek
  • A gyűjtők új generációja

    A műgyűjtők új nemzedéke beszélt motivációról, hagyományról és a műtárgypiaci friss tendenciáiról az Art Marketen. Tippek és trükkök. Kedvcsinálóval.

  • Dolce Geo

    Konstruktivizmus ütközése ikonokkal és new wave-vel. Harmadik típusú találkozás az Art+Textben.

  • Politikai absztrakt

    Okos absztrakció, érzékeny formákkal. Rudas Klára bemutatkozik a Knoll Galériában.

ajánló

A gyűjtők új generációja

A műgyűjtők új nemzedéke beszélt motivációról, hagyományról és a műtárgypiaci friss tendenciáiról az Art Marketen. Tippek és trükkök. Kedvcsinálóval.

támogatók