Artkartell - Berlini gyors

A Nemzeti Galéria–Szépművészeti Múzeum konglomerátum nyár óta nem jelentkezik már új blockbusterrel, hát most a Falk Miksa utca siet a múzeumi kincsekre ácsingózók segítségére. Virág Juditéknál megrendezték a Berlin–Budapest tárlatot, ami a német és a magyar főváros modern művészeti kapcsolataira fókuszál 1919 és 1933 között. A nagybányi művésztelep és a Nyolcak vágyott Mekkája még Párizs volt, a következő nemzedék kezdett el intenzíven Berlin felé tájékozódni. Aki a németes igazodásban elég korán és igazán nagyot gurított, az Moholy-Nagy László és Mattis-Teutsch János. Utóbbi igazán gyönyörű absztrakt örvényekkel és rusztikus-expresszív faszobrocskákkal képviselteti magát a tárlaton. (Előbbi korai szénrajz stílusával.)

Gyönyörű Kádár Bélák és Tihanyi Lajosok a Berlin–Budapest 1919–1933 című kiállításon, 2016, Virág Judit Galéria

De a főszerepet a Bortnyik–Kádár–Scheiber trió viszi, akik az avantgárd fogyasztható és népszerű végét fogták meg. Bortnyik Sándor életművét teljes tűzijáték lövi körbe: van itt olaszos novecentóba hajló melankólia, olajtól csöpögő konstruktivista pattogás, szexi art deco, kereskedelmi plakátos feszes modernség, de még társasjáték-terv is. Míg Bortnyik sokszínűségével tüntet, Kádár és Scheiber kéz a kézben viszi a '20-as évek németes igazodású modernségét, ügyesen találva meg a posztexpresszionizmus széles stílusskálájából a saját magának megfelelő hangot. (Jól együttműködve a delelőjén már túljutott Der Sturm mindenható galériásával, Herwath Waldennel.)

Egy nem túl ismert, de nagyon konstruktivista Bortnyik (Arany futballista, 1929, Herman Ottó Múzeum, Miskolc)

Virág Juditék összeszedték
az elmúlt évtizedek műkereskedelmében
rendre felbukkanó főműveket,
és ellenállhatatlan csokorba rendezték őket.

A kiállítás legnagyobb szenzációja, az Amerikából hazakönyörgött, andalítóan art decós Kádár Béla (Trió, 1926)

Kádár Béla népmesei és andalító; máskor egészen a dekorativitásig gejl – itt viszont a válogatás elképesztően minőségi! A kurátorok Scheibernél is értő kézzel szelektáltak, hiszen a korosodó pocakos piktor szintén futószalagon dolgozott, de a korai munkáin olyan feszesen szólt még a cikk-cakk jazz, hogy nem lehet nem ámuldozni. Virág Juditék összeszedték az elmúlt évtizedek műkereskedelmében rendre felbukkanó főműveket, és ellenállhatatlan csokorba rendezték őket.

Scheiber egyik legszebb avantgárd főműve (Villamoson, 1925 körül)

De persze nemcsak a Bortnyik–Kádár–Scheiber trióról szól a kiállítás, az emeleten ott parádéznak Tihanyi Lajos gunyoros kubizmusba tördelt groteszk portréi: három kiváló remekmű. Meg a Nyolcak mindent túlélő, örökzöld mestere, Berény Róbert, aki a fiatalkori vagdalkozás után csak rátalált a maga festői útjára, a pihe-puhára hangolt, álmodozó art deco igazán szerethető egyéni változatára. Hogy friss felfedezések is legyenek, olyan csemegék is bekerültek a kiállításba, amik az elmúlt pár évben kerültek a műkereskedelem fókuszába: ott lóg egy adag gyönyörű Hincz Gyula, szürreális modern motívumaival, vagy egy olyan totál elfeledett figura, mint Rauscher György.

Berény Róbert: Csendélet szőlővel és hegedűvel, 1928 körül

Rauscher a legnémetesebb, groteszk germán a mezőnyben. Felhívnánk a figyelmet arra a freudi momentumra, ahogy az öltönyös férfi fájdalmasan ágyékához nyúl, a csípőtájt ágaskodó kaktusz társaságában. Az élet nem csak frivol jazz és art deco, a németes modern művészeti kapcsolatoknak betett Hitler hatalomra jutása (innen a tárlat záró dátuma), akár a kasztrációs szorongás a feszengő férfiporténak. De a Berlin–Budapest tárlat nem erről szól, hanem a szerethető (és gyűjthető) modern magyar festészetről, annak is németes gyöngyszemeiről, 1919 és 1933 közöttről.

Részlet a Berlin–Budapest 1919–1933 című kiállításból (jobb oldalt Rauscher György kaktuszos portréja), 2016, Virág Judit Galéria

Berlin–Budapest 1919–1933, Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között
2016. október 26–november 27.
Virág Judit Galéria

Berlini gyors

A fólia illúziója // Interjú Rónai Viktorral