Az együttérzés formái

A társadalom fájó sebeit gyógyítgató konceptuális művészet legjobb hazai képviselője, El-Hassan Róza az Inda Galériában kereste az együttérzés építészeti formáit. A válsággócok térképészét a fiatal festő, Gerő Ambrus kérdezte.

Mindemellett
a művészet
elemi erejében
hiszek.

El-Hassan Róza: Szabadságszobor, 2014

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Mesélj egy olyan kihívásról, amivel az arab tavasz idején (vagy utána) szembesültél Szíriában!

A legnagyobb kihívás a felelősségérzet. Szíriában és máshol is. Ha kiállítottam egy-egy művet az erőszakmentes művészektől, folyton rettegtem, hogy nehogy meghaljanak. Próbáltam mindig vigyázni, hogy olyanokról beszéljek előadásaim kapcsán, akik már nem élnek vagy biztos helyen vannak, így leginkább mártírokról és halottakról anekdotáltam. Mégis, többször bekerült az előadásokba vagy kiállításokba egy-egy olyan közéleti személy, publicista, művész vagy egyszerűen jó ember, aki még élt és a veszélyzónában tartózkodott. Ha néhány nappal később azt a hírt hallottam, hogy megölték, borzalmas bűntudat gyötört. Ez nem egyszer történt meg. Nem érdekelt, hogy ki ölte meg, hogy milyen vallású volt, hogy melyik oldalon állt. Csak sajnáltam és gyötört a bűntudat, hogy élek...

Milyenek az emberi tényezők, ha emberekkel dolgozol? Mi a fő különbség, ha szíriaiakkal dolgozol, illetve éppen romákkal, magyarországi körülmények közt?

Romákkal könnyebb volt dolgoznom, mert nem érintenek személyesen a problémáik, nem osztozom traumáikban. Szociális munkásként racionálisan tudom megközelíteni a gondjaik megoldását. A Közel-Kelethez számos személyes érzelmi szál köt: szeretet, sérelem és trauma egyaránt, szoros családi kötelékek és kollegiális viszonyok. Alkotásaimban megjelenik szubjektív narratívaként, de nehéz érzelmi távolságot tartani. Tehát jó szociális munkásnak lenni. Persze nagyfokú tudatosság szükséges hozzá. Én meg próbálom ezt a tudatosságot megteremteni. Ugyanakkor óriásiak az elvárások: szélsőséges esetben életünk, egészségünk, családunk és érzelmi életünk feláldozása is elvárás lehet. És itt visszakérdeznék: a nemzetállami közösség jövője vagy az univerzálisan erkölcsös cselekedett fontosabb-e, ahol nem kérdezzük, ki a roma, ki a magyar, ki a zsidó, ki az arab, ki a szír? Ez sokat foglalkoztatott mostanság, de elég hamar eldöntöttem a választ. Nem a nemzetállam nyert... Ezekkel a kérdésekkel Európában régen kellett szembesülnie a legtöbb embernek. Ma a kérdés újra felmerül.

A Közel-Keleten
a mártír szó
olyan sűrűn fordul elő
a mindennapokban,
mint nálunk az apa,
az anya vagy a testvér
szavak.

El-Hassan Róza: Épületterv sivatagi tájban, vagy holdbéli telepeseknek, 2016

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

A Közel-Keleten a mártír szó olyan sűrűn fordul elő a mindennapokban, mint nálunk az apa, az anya vagy a testvér szavak. A mártír, a fiatalon elhunytak forró szeretete erőt, bátorságot ad, hiszen nem fél a haláltól az az ember, aki előtt már annyian átkeltek. (Sőt, sok szempontból vágyódik utánuk.) Közben vigyázni kell arra, hogy ne váljon se gyűlöletté, se megcsömörlött közönnyé a világ felé. Tehát meg kell békélni! Az együttérzés építészete megpróbált egy emberi dimenziót teremteni abban a helyzetben, ami ésszel felfoghatatlan. Bencsik Barnabás, a kiállítás kurátora találta ki a kiállítás címet, de később ezt a címet adtam a kiállított, romos, illetve félkész elhagyatott háznak is, ami egy kristályokkal teleszórt vályogos falapon, vagyis a csillagos égbolton állt. A ház oly közel áll a természethez, mintha a földből nőtt volna ki, ezért nem tudjuk eldönteni, hogy rom-e vagy egy olyan befejezetlen ház, ami megtelik a jövőben élettel, és a csillagok csupán az égboltot tükrözik-e?

El-Hassan Róza: Az együttérzés építészete, 2015

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Részlet El-Hassan Róza Az együttérzés építészete című kiállításából, 2016, Inda Galéria

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Az utóbbi pár évben melyik projektedet nevezed legsikeresebbnek – művészi, illetve társadalmi szempontból? Miért?

Az előbb mondottakból is kikövetkeztethető, hogy mindent kudarcként éltem át! Sőt, ha valamiben megdicsértek, az volt számomra a leggyanúsabb. Hiszen minek dicsérnek, amikor még ma is olyan sokan haltak meg és nem lett vége a borzalomnak!? Nincs béke a Közel-Keleten. Miféle dicséret illetne engem? Társadalmi szempontból ugyanakkor a vályogépítészeti projekt sikeres. A know-how széles körben elterjedt, számos alapítványnak javasoltam, több száz vályogházat építettek a leginkább rászorulóknak. Egyébként nehéz pontosan lemérni, hogy a neten hogy terjed a know-how és a modellek, amit a művészek létrehoznak. Egy nagy közösség tagjai vagyunk. Ezek nem egyéni teljesítmények. Szeretném, ha a megvalósításba is jobban bevonnának, akár Magyarországon, akár Szíriában vagy máshol, és egy-egy valós vályogépületet is létrehozhatnék.

Minden második Magyarországon menedéket kérő ember szír származású. Ez bármilyen formában – származásod miatt – beépül a munkásságodba?

A kiállított tárgyak és rajzok sok esetben épp erről szóltak. Erősen azonosulok az üldözöttekkel, legyen az szír vagy más nemzetiségű. Mindig az a leggyötrőbb, ha nem tudtunk segíteni valakinek, de nem szabad feladni. Furcsamód, sohase éreztem haragot más nép ellen, vagy kollektív vádat. Tisztán látom a szírek hibáit is. A gyötrő pillanat mindig az önvádé: hogy nem voltunk művészként és emberként elegek.

A kiállításon látható emlékmű kapcsán korábban úgy fogalmaztál, hogy „a digitális világra gondoltam, ami becsap minket, szimulákrum”. Hogy idézi meg az objekt a digitális világot?

Az az Hommage nem emlékmű, élő embernek ad tiszteletet. Elgondolkodtatott, hogy Hammurapi kőbe vésette az első törvényt, sokat nézegettem a fekete gránitot a berlini Pergamon Múzeumban: mekkora akaraterő sugárzik belőle. Azt jelenti: ez az írott szöveg, ez a törvény – ez nem változik. Az internet pont nem ilyen! A rendszergazda a felhasználó adatait törölheti és szerkesztheti, de a felhasználó maga is átírhatja. Nincs stabil szöveg – vagy törvény. Ezzel megszűnik akár a tények és narratívák ok-okozati viszonya. Emberjogi aktivistaként legjobb, ha láthatatlanul fluktuáló gesztusként vagy jelen. Egyébként egy nagy adathalmaz vagy, a kontakt-listáddal és az előre kiszámítható érzelmi reakcióiddal együtt. Az Hommage című mű erről is szól, miközben egy hommage az anonim, láthatatlan, pozitív erőknek.

El-Hassan Róza: Hommage, 2016

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Volt tavaly egy pillanat,
amikor valószínűleg
jó eséllyel nagy pályázatokat
írhattam volna,
de pályázatírás helyett
éhségsztrájkba kezdtem

Részlet El-Hassan Róza Az együttérzés építészete című kiállításából, 2016, Inda Galéria

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Melyik mások által kezdeményezett öko-projektben látod a legtöbb fantáziát? Csatlakozol valamelyikhez?

A két nagy építész, akinek munkásságát követem, az amerikai–iráni Nader Khalili és az egyiptomi Hassan Fathy. Ők klasszikusak, már nem élnek. Antwerpenben kis csapatban dolgoztunk, ketten-hárman-négyen építettük a modelleket. Egy aleppói menekült, kiváló kőműves és belsőépítész, egy svéd-belga kurátor szervező, egy idős emigráns, aki emlékezett a régi technikákra – és én. Az Inda Galériában Bencsik Barnával és Ongierth Dániellel cipeltük a tízkilós vályogtömböket... Jelenleg egy nagy bázeli kiállításra készülök, ott svájci, magyar, amerikai és palesztin művészekkel, építészekkel és kurátorokkal dolgozom, ha mindenki megérkezik Bázelba a kiállásra és a kerekasztal beszélgetésekre.

El-Hassan Róza: Tervrajzok méhkas kupolához, 2016

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

Soha sem volt akkora anyagi és politikai befolyásom, hogy szervezetet alapítsak. Bár talán nem is ez a művész feladata. Volt tavaly egy pillanat, amikor valószínűleg jó eséllyel nagy pályázatokat írhattam volna, de pályázatírás helyett éhségsztrájkba kezdtem egy olyan ember életéért, aki nem szír, hanem erősen magyar érzelmű-identitású, de aki mindmáig nagyon megérdemli, hogy kiálljanak mellette és akiért nap mint nap mélységesen aggódok. Tehát abban a pillanatban nem a szírekért, hanem egy magyar-érzelmű ember szabadságáért éhségsztrájkoltam. Nagyon meghurcoltak akkor, de nem bántam meg a dolgot. Sokat meditáltam éhségsztrájk közben, kissé hallucináltam is a végén. Erősebben látja az ember a színeket éhségsztrájk közben, a fény és a színek helyettesítek az anyagi világot, így született egy nagyon szép színes rajz. Akiért éhségsztrájkoltam, az azonban máig sem került elő...

Jól értem, jól látom, hogy jobban hiszel abban, hogy manapság az ökológiai szemlélettel lehet embereket mozgósítani? A társadalmi problémák és a demokráciát érintő kérdések nem mozgatják meg jobban a szíriaiakat?

Mint mondtam, a társadalmi kérdéseket kudarcként élem meg és a kudarc állapotát érzem a legtisztességesebbnek. De egy politikai kudarc lehet áldásos is. Hiszek abban, hogy van karmánk, eleve elrendeltetés – bárhogy is hívjuk. Az ökológia látszólag apolitikus, de ha picit is megkapargatjuk a felszínt az egyik legpolitikusabb kérdés. Mindemellett a művészet elemi erejében hiszek. Mind az alkotónak, mind a befogadónak olyan lelki erőt és útmutatást ad, amire sose volt akkora szükség, mint napjainkban. Ugyanakkor az nagy kérdés, hogy a figura, a humánum legyen-e a fő motívum műveimben? Vagy inkább a dizájn és az építészeti racionálisabb, szerkesztett vagy organikus formái. Mostanság többet terveztem, de újra és újra visszatérek az emberi tekintethez és alakhoz.

El-Hassan Róza: Portré Charlotte Bühlerről, 2015

© az művész és az Inda Galéria engedélyével, fotó: Sulyok Miklós

— Gerő Ambrus

2016. máj. 05., csütörtök 09:13
kapcsolódó cikkek
  • Inda 10

    A pesti galériaszíntér egyik megbízható alapjátékosa, az Inda Galéria tíz éves lett. Interjú Tallér Ágnessel.

  • Kapcsolóház

    Megnéztük a most megnyitott új Tate-szárnyat. Tégla csipke és nyersbeton. És a kortárs művészet globális olvasata.

  • GWB kedvencek

    Mik a legjobb kiállítások a Gallery Weekend programjából? Artkartell-előrejelzés a hétvégére.

ajánló

A Vasarely Kapszula

Ráncfelvarrás volt az óbudai Vasarely Múzeumban. Megnéztük a végeredményt.

támogatók