A mester megérkezett

Fejhajtás Pablo Picasso előtt. Az MNG magasra tör.

A Szépmű bezárása miatt a Nemzeti Galéria – első számú múzeumként – kénytelen-kelletlen rákényszerült a nemzetközi blockbusterek rendezésére. Az orosz avantgárd után most itt van Pablo Picasso! Jó ízlés, európai horizont, professzionalizmus.

Pablo Picasso: Jacqueline összetett karral, 1954, olaj, vászon, 116×88,5 cm, Musée national Picasso-Párizs, Jacqueline Picasso hagyaték, 1990. MP1990-26

© RMN-Grand Palais (Musée national Picasso-Paris)/Jean-Gilles Berizzi © 2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

Annak idején, a 2000-as évekbeli globális múzeumboom aranykorában, azaz a sikerkiállítások válság előtti nagy korszakában az egyik tuti recept Pablo Picasso volt: a katalán zseni, a modern művészet legnagyobb ikonja, az ezerarcú avantgárd szimbóluma és nőfaló párizsi bohém művész mintapéldánya. A világon keresztül-kasul utaztak a Picasso-blockbusterek, szó szerint robbantva a kasszát (merthogy a „blockbuster” szó végül is azt jelenti) a nagy nemzetközi csúcsmúzeumok jegypénztáraiban. Csakhogy a Picasso-expressz valahogy elkerülte eddig Budapestet, az utazó csodatárlatok Bécsnél tovább nem merészkedtek. (Például Picassónak a sztálinizmusban és a békemozgalomban játszott szerepét firtató, nagyon intelligens válogatás.)

Pablo Picasso: Anyaság, 1971, olaj, vászon, 162×130 cm, Musée national Picasso-Párizs, Pablo Picasso hagyaték, 1979. MP226

© RMN-Grand Palais (Musée national Picasso-Paris)/Jean-Gilles Berizzi © 2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

Nos, most, több mint két évtizeddel a budavári Ludwig Múzeum 1993-as Picasso-bemutatója után, elérkezett Budapestre is az a bizonyos Picasso-vonat. Méghozzá a párizsi „főpályaudvarról”, a Musée national Picassóból, egy ottani fiatal kurátor, Emilie Bouvard hathatós irányításával. 74 darab Picasso-alkotás, ötcsillagos főművek és finom delikát csemegék! (Összesen száz mű: impozáns.)

A kiállítás gerince szigorúan a kronológiára épül, ami Picasso esetében kézenfekvő. Megjelennek az úgynevezett „múzsák” is, de szerencsére mellékszereplőként, a feminista kritikának köszönhetően ugyanis ma már nem lehet felfűzni egy teljes nagykiállítást a hímsovén macsó szerelmi kalandjaira. Így a fő fókusz az évről évre változó stílusra és a korszakok mögötti kultúrtörténeti tapasztalatokra esik. Ügyesen egyensúlyozó megközelítés: kapunk egy keveset a csóró Montmarte-ból, a klasszicizálás hullámából, a rettenetes spanyol polgárháborúból, a bolond szürrealistákból, a hasznos idióták békemozgalmából és persze a kopasz, félmeztelen katalán képmásából modern mítoszt teremtő fotográfiákból.

De nem a „sztori”, hanem a képek dominálnak. És ez nem mindig egyszerű, mert kései korszaka előtt Picasso elég visszafogott színpalettával dolgozott, bágyadt kékek, kókadozó hidegtű rajzok és persze a fauvizmus ellen lázadó, vízihulla-szerű kubista színvilág. Míg nemrég azért ostoroztuk a Nemzeti Galéria enteriőrfelelősét, hogy miért végezte ki a festményeket egy vörös fényözönnel, most dicsérnünk kell finom mértéktartását. Szürke falakkal és puha padlószőnyeggel körülölelve ragyognak a fehér kerettel kiemelt – általában visszafogott színvilágú – művek. A dobozkeretek sokszor láttatni engedik a festmények viseletes szélét. Ami nem rossz, mert a legtöbb mű nem múzeumi sztár-tétel.

Pablo Picasso: Női fej, 1931, bronz, 128,5×54,5×62,5 cm, Musée national Picasso-Párizs, Pablo Picasso hagyaték, 1979. MP302

© RMN-Grand Palais (Musée national Picasso-Paris)/Mathieu Rabeau ©2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

Azt azért nem árt tudni, hogy a párizsi Musée national Picasso 5000 tételes gyűjteménye a hagyatékban maradt vázlatokból és öregkori művekből (vagyis az úgynevezett „műtermi szemétből”) került ki – amit az örökösök a kötelező adó ellenében „ajándékoztak” a francia államnak. De Picasso annyira ismert már, kívülről-belülről, hogy kifejezetten inspiráló sosem látott vázlatlapjait, gyermekkori zsengéjét, szemekkel ellátott törött edényét vagy épp a közepén összeragasztott kubista vásznát látni. Van valami életszerűség az egészben – ami egy száz éve non stop sztárolt életmű esetében ritkán adatik meg.

Pablo Picasso: Olvasó nő, 1932, olaj, vászon, 130×97,5 cm, Musée national Picasso-Párizs, Pablo Picasso hagyaték, 1979. MP137

© RMN-Grand Palais (Musée national Picasso-Paris)/René-Gabriel Ojéda ©2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

És persze akadnak brutál főművek is. Ott van az egyik kedvenc műkereskedőjének, Ambroise Vollard-nak jól ismert kubista portréja, vagy a gömbölyded és asszonyillatú '30-as évek egy rakás telivér műve, valahanyadik múzsájának, Marie-Therése-nek tankönyvbe illő arcmása, nem beszélve a Ludwig Múzeum spanyolgalléros muskétásáról. Valamint: ott látható egymás mellett az ismeretlenül is pöpec művek hosszú sora, csettintésre ingerelve a nézelődőt. Az oldalt dőlő, 100%-osan kubista női modell (Fotelben ülő nő, 1910), a szintén korai korszakból való bajszos kollázs (Bajuszos férfi, 1914), pár gyönyörűen rugalmas, szürkésben játszó, szürrealista körvonalfestmény (Akt fehér háttér előtt, 1927, Festő palettával és festőállvánnyal, 1928), egy női erotikában tapicskoló, zöld kertben hentergő rózsaszín gumiakt (Akt kertben, 1934), egy tipikusan (picassósan) páviánorrú, kék kalapos, „szétszórt szemű” női mellkép (Kék kalapos nő mellképe, 1944) és az utolsó korszak fölényesen laza mementói (Matador meztelen nővel, 1970, A család, 1970).

Pablo Picasso: Ambroise Vollard portréja, 1909–1910, olaj, vászon, 93×65 cm

© Puskin Múzeum, Moszkva © 2016 – Succession Pablo Picasso – HUNGART

Végezetül pedig, hogy a sok tömény dicséret meg ne feküdje a gyomrunk, álljon itt egy cinikus idézet magától a mestertől, a mindig léha és beképzelt Picassótól. Mikor megkérdezték az öreg maestrót, hogy mi történne – biztosítás nélkül – egyszeri és megismételhetetlen remekműveivel, ha elégnének egy tárlaton, csak annyit vetett oda félvállról: „Hát akkor újrafestem őket!

— Rieder Gábor

2016. április 22., péntek 07:07
kapcsolódó cikkek
  • Scully, a szállóvendég

    Ritka szenzáció a pandémiás múzeumipar vérszegény hónapjaiban. Sean Scully, az ír-amerikai geometrikus absztrakt legenda nagy kiállítása a Nemzeti Galériában.

  • Szürrealizmus másképp

    Jókor jó helyen. A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig, de kicsit másképp, a Nemzeti Galériában.

  • Conditio Inhumana

    Conditio Inhumana / Magyar Nemzeti Galéria

ajánló

God bless this mess

Szellemidéző szeánsz és maszturbáló nyuszika

támogatók