A kortárs festészet korszellemre érzékeny intellektuális barométere, Birkás Ákos újabban geometriával keveri a portrékat. Fiatal kollégája, Nemes Márton faggatta friss kiállításának tanulságairól.
A bécsi Knoll Galériában most látható Az egész és a maradék című kiállításod talán az eddigi legmarkánsabb megjelenítése a rád mindig is jellemző, több képet rétegző, szintézisszerű szerkesztésnek. Mintha az eddigi életmű tanulságait összegző darabokat látnánk, mintha az akkor és most kerülne egy térbe és időbe a vászon síkján.
Érdekes, amit mondasz, ez is egy olvasata a munkámnak. Én valami egészen másból indultam ki.
Igyekeztem az eddig megszokott szempontokhoz képest más nézőpontból vizsgálni a műveket...
Igen, érdekes. Nos, a MODEM-ben volt egy nagyobb kiállításom, ahol lehetett látni, hogy egy direkt közlésforma foglalkoztatott az utóbbi tíz évben: egy figurális, a politikai közbeszédet érintő kérdésekkel foglalkozó képtípus létrehozása. Most viszont egy áttételesebb formát keresek.
Birkás Ákos: Sérült kép (3.), 2015, olaj, vászon, 70×80 cm
A sajtófotó tüntető direktségével szemben visszahúzódnék egy esztétikailag kódoltabb beszédbe, hogy nyitottabban értelmezhető struktúrákat vázoljak fel. Elképzelem, hogy miként lehetne a helyzetet absztrakt vagy képi rendszerekként modellálni. Ez természetesen az értelmezés szempontjából sokkal nyitottabb marad, mint a korábbi munkáim. A nyitottság persze kockázat egy kicsit, de feszültség is egyben. Említed a „szintézist” – nem törekszem rá. Épp az az érzésem, hogy egy törés keletkezett a világunkban, és ezt a tört világképet, pont az összeegyeztethetetlenséget szeretném felvázolni.
Tovább nézve a képeket, olyan, mintha nem elégednél meg az akkor és most dialektikájával, hanem meg is cserélnéd a két álláspont retorikáját. A képeket uraló absztrakt formák a korábbi portréid finom ecsetjátékával készültek, a sarkokba szoruló arctöredékek pedig felveszik a klasszikus oválok pasztózus dinamizmusát. Szándékolt ez a formaváltás?
Egy kontrasztot akarok létrehozni – és hát abból a formálási repertoárból építkezem, ami a kezemben és a fejemben van. De azért újdonság is van, mert én igazán absztrakt képet soha sem festettem! Most, amikor ennyire intenzíven egy minimalizált, a konstruktivizmus idealizmusából táplálkozó absztrakció felé fordulok, az új számomra.
Birkás Ákos: Sérült kép (1.), 2015, olaj, vászon, 80×100 cm
Van viszonyod a képekről ránk tekintő személyekkel vagy ismeretlenül kerülnek a vászonra? Van szerepe a rád kevésbé jellemző végletekig tört, már-már piszkos színkezelésnek az esetükben?
Ezeket a munkákat „sérült képeknek” hívom. A figurális rész az absztrakt vízió abszolútságát, teljességét, utópiáját megtörő maradék, zavaró elemként van jelen. Nagyon leegyszerűsítve ez a realista, érzéki és érzelmes egység az ember kaotikus oldala. Eléggé meggyötörtek ezek a sarkok. Amikor az absztrakt részt festem, tudom, hogy mit akarok, viszont a „sérült résznél” odadobom a gyeplőt, belegabalyodom, átfestem. Festőként is alámerülök a kaotikus oldalon. A figurákat fejből festem, vagy inkább úgy mondanám, hogy azok felmerülnek, kialakulnak a káoszból.
Birkás Ákos: Sérült kép (2.), 2015, olaj, vászon, 100×150 cm
A kiállításon szereplő fürdőkádas kép kicsit eltér a többitől. Az absztrakt szegmenseknek egyértelmű jelentésük van (csempe), a figura nem pasztózus, hanem integrált, olyan, mint egy átvezető darab. Szembeötlik még, hogy – tőled szokatlan módon – kitárulkozó, egészalakos ön-aktként megjelensz a vásznon. Ilyet idén láthattunk először tőled a lipcsei Eigen+Artban, és ha jól emlékszem, a MODEM-ben. Tudom, hogy a kép ki volt állítva Veszprémben is korábban, ahol aktuálpolitikai utalásként aposztrofáltad. De nincs ebben ezen túlmenően némi önreflexió is?
Sőt, kimondottan egy nagy adag önirónia! De elmondom, hogy mi a dolog logikája: engem alapvetően politikai kérdések foglalkoztatnak és napjainkban nagy hangsúlyt kap a populizmus. Csakhogy a sajtófotó alapú „politikai” művészet, amely közvetlenül szól a nézőhöz, maga is tele van populista elemekkel és erre a problémára akartam utalni. Miközben a populizmust akarom ekézni, tulajdonképpen magam is bele vagyok keveredve. Ebből a helyzetből akarok az új képekkel kijönni.
Birkás Ákos: Polgári Magyarország, 2015, olaj, vászon, 170×200 cm
A MODEM-ben megrendezett szólódon láthattunk már az aktuális kiállításod témáját boncolgató lábjegyzeteket. Mennyire készültek a most kiállított munkák tudatosan erre a kiállításra? Vagy inkább csak tematikus szelekció a friss termésből?
Erre a kiállításra készült az anyag. A következő, február 4-én a budapesti Knoll Galériában nyíló kiállításom képeit is kimondottan erre az alkalomra festem. Ha három évig készülhettem volna, akkor biztos lenne egy repertoár, amiből válogathatnánk, de most nagyon rövid volt a felkészülési idő. Viszont az nagyon is érdekes számomra, hogy ugyanazt a témát így más kontextusban, más értelmezési közegnek készítsem el, és biztos vagyok benne, hogy más lesz a budapesti kiállítás, mint a bécsi, a hangsúlyok mások lesznek.
Több galériával dolgozol együtt. Mennyire nehéz koordinálni, hogy melyik kép hova kerüljön, szokott ebben kötélhúzás lenni?
Nem nehéz. Van kooperáció a galériák között, szerencsés vagyok.
Az egész és a maradék 2015. november 19–2016. január 16. Knoll Galéria, Bécs
Ádám jelenleg a textilekkel, ruházatokkal kapcsolatos személyes élményeinek a festészet eszközeivel való integrálása a központi témája alkotói munkásságában.
